Ünnepi beszéd a Dél-afrikai Magyar Szövetség által szervezett március 15-i ünnepi megemlékezésen
Midrand - Dél-afrikai Köztársaság
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Nagykövet Úr!
Hölgyeim és Uraim!
Kedves Magyar Honfitársaim!
168 esztendeje március 15-e a magyaroknak – éljenek bárhol a nagyvilágban – ugyanazt jelenti: a szabadság érzetét. Ebben az érzésben tértől és időtől függetlenül egybefonódik az elődök áldozata és utódok reménysége, talán ezért halhatatlan ez az ünnep számunkra.
Rákóczi szabadságharca a XVIII. században, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a XIX. században, az 1956-os magyar forradalom pedig a XX. században történelmi mérföldkövei a magyar nemzedékek hosszú menetelésének a szabadság felé.
1848. március 15-én több más európai néppel egy időben a magyarság is fellázadt a nemzeti függetlenség, illetve önállóság elérése érdekében. A márciusi ifjak, s őket megelőzően a reformkor nagyjai a nemzeti önrendelkezés mellett tettek hitet, és indították el dicsőséges, ám sajnos szomorú sorsot ért küzdelmüket. Az 1848-49-es szabadságharc egy elnyomó hatalom elleni küzdelem volt, egy olyan ország és nép részéről, amely akkor már több mint 300 éve elveszítette függetlenségét. A függetlenség, s a vele összekapcsolódó nemzeti önazonosság az, amihez Magyarország, és a magyar nép mindig ragaszkodott, és amiért készen állt mindig is arra, hogy fegyvert fogjon, akkor is, ha nálunknál erősebbekkel szemben kellett ezt megtenni, és a hazát megvédeni. 1848. március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért, és vállalni kell a küzdelmet még akkor is, ha legyőzetünk. A magyar szabadságnak ugyanis az a titka, hogy a túlerő által legyőzetve is mindig győztesnek bizonyul, ha hiszünk benne s teszünk érte.
1848. március 15-e azonban nem csupán a nemzeti függetlenség napja, nem csupán a nemzeti önérdekűség politikájának közösségi igényét vetette fel – ahogyan Széchenyi fogalmazott: hogy Magyarország végre saját tengelye körül foroghasson –, hanem egyúttal a polgári Magyarország eszméjének születésnapja is. Az úrbéri viszonyok eltörlésétől kezdve a törvény előtti egyenlőségen és a cenzúra megszűntetésén át a nemzeti bank követeléséig a híres 12 pont a szabadság és függetlenség vágya mellett egy olyan társadalom igényét is kifejezte, amely az önálló és független, szilárd gazdasági alapokon nyugvó kisegzisztenciák tömegére, mint masszív törzsre épül. Ilyeténképpen 1848. március 15. a magyar polgárosodásért vívott évszázados küzdelem elindítója is egyben, mely küzdelem 1956. október 23-án, s az azt követő alig két hétben rengette meg újra az elnyomásra és szolgaságra épülő világrendet, tette a magyar nevet megint széppé, régi nagy híréhez méltóvá. Mindkét küzdelem a Kelet, az orosz birodalom fegyverei – dzsidái és páncélosai – által, s a Nyugat részvétlensége és árulása okán bukott el, örök tanulságul szolgálva a mindenkori jelennek, hogy mi magyarok, csak magunkra számíthatunk.
Tisztelt Honfitársaim!
Ahogyan évszázadokon át nagyhatalmak játszmái fosztottak meg bennünket szabadságunktól és függetlenségünktől, vagy akadályozták meg annak visszaszerzését, úgy 1989-90-ben Kelet és Nyugat nagyhatalmainak geopolitikai játszmája tette lehetővé a magyar és a többi kelet-közép- európai kis nép számára, hogy visszakapja nemzeti önrendelkezésének, szuverenitásának legalább egy részét. Mindez számunkra a polgári Magyarország megteremtésére irányuló törekvéseinek folytatását is jelentette.
Magyarország nagy utat járt be azóta, mégis, talán azért is érezzük március 15. ünnepét szívünkhöz közel állónak, a márciusi ifjak 12 pontját aktuálisnak, mert az elmúlt negyed században nem sikerült végére járni annak az útnak, melyre 1848-ban léptek elődeink. Az idő volt eddig kevés hozzá, vagy a gyarlóságainkból volt több az elviselhetőnél – majd az utókor eldönti. Mindenesetre azt talán mi magunk is megállapíthatjuk, hogy az elmúlt 25 év állam- és nemzetépítő munkáiban leginkább éppen az hiányzott, ami 1848-49-ben és 1956-ban is megadta az erőt a világraszóló vállalkozásunkhoz – a nemzeti egység.
Ez is okozója lehetett annak, hogy 2010-re Magyarország, húsz évvel a demokrácia, jogállam és piacgazdaság megteremtése után történelmének egyik legösszetettebb és legsúlyosabb válságába jutott, mely válságot a 2008-ban kitört pénzügyi-világgazdasági krízis tett egyértelművé és nyilvánvalóvá. Hazánkat egy újabb történelmi léptékű leszakadás közvetlen veszélye fenyegette, miközben a nemzetközi pénzvilág hitelezői, a Magyarországon monopolhelyzetbe berendezkedett multinacionális szolgáltató cégek és az Európai Unió brüsszeli bürokráciája részéről szuverenitásunkat is komoly kihívás érte, mely immár nem a fegyverek, hanem a gazdasági és politikai nyomásgyakorlás révén próbált meg bennünket eltéríteni a nemzeti önérdekűség politikájától.
Azonban, ha politikai egységről nem is beszélhettünk az elmúlt 5 esztendőben, a választók 2010-ben és 2014-ben kifejezett akarata elégséges felhatalmazást adott a harmadik és negyedik polgári kormánynak ahhoz, hogy elhárítsa a pénzügyi csőd veszélyét, kiszabadítva a családokat, az önkormányzatokat és magát az államot a gazdasági összeomlással fenyegető adósság-csapdából, megteremtse a felemelkedés új esélyét. 22 évvel a rendszerváltozás kezdete után az ideiglenes alkotmányt felváltottuk az új alaptörvénnyel; az állampolgársági és a választójogi törvény reformjával megteremtettük a nemzet határok feletti, sőt kontinenseken átnyúló újraegyesítésének jogi kereteit; a családok sokoldalú és kiemelt támogatásával ösztönözni próbáljuk a gyermekvállalást, hogy megállíthassuk a 35 éve zajló népességfogyást; s – nem utolsó sorban – a biológiai megmaradásunk lelki előfeltételeként megpróbáljuk erősíteni közösségeink és gyermekeink nemzeti önazonosságát. Mindezt egy válságban és átalakulóban lévő világban, benne egy válságban és átalakulóban lévő Európai Unióban kell tennünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A 2015. év nehéz év volt Európa számára, és különösen az volt Magyarország számára. Milliós nagyságrendben, ellenőrzés nélkül, azonosítatlan és ismeretlen néptömegek jelentek meg Magyarország és az Európai Unió déli határain. A magyar válasz az illegális bevándorlási válság kezdetétől fogva világos és egyértelmű volt: csak ellenőrzött keretek között léphető át a schengeni határ, és csak azok számára nyújtunk menedéket, akik ténylegesen a háború réme elől menekülnek.
A magyar álláspont szerint ezeknek az embereknek a válságrégiókban kell segítséget nyújtanunk. Nem az a dolgunk, hogy egy új európai életet adjunk nekik, hanem az, hogy segítsünk abban, hogy a régi életüket visszakapják a szülőföldjükön. Abban kell nekik segíteni, hogy a konfliktus lezárásáig emberhez méltó körülmények közt tudjanak élni, közel a hazájukhoz, s hogy oda mielőbb visszatérhessenek.
Tisztelt Ünneplő közösség!
A reformkor legnagyobb magyarja, gróf Széchenyi István egyszer a következőket mondta:
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!”
Úgy gondolom, megértettük a múlt, köztük 1848. március 15-e dicső tetteinek üzeneteit, amelye egy magyarságában független, de európaiságára büszke, illetve az európai közösség hasznos tagjává váló jelenkori Magyarország megteremtését megalapozták. 1848. március 15-e örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy ki kell álljunk az igazunkért, ugyanakkor Európa részeként arra törekedjünk, hogy Magyarországot megőrizzük a magyarok, a többi nemzettel összefogva megőrizzük Európát az európaiak számára.
Tisztelt Honfitársaim!
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukásában is éltette a reményt Magyarországon, s a világban szétszóródott szorgalmas és tehetséges magyarok teljesítménye révén növelte a magyar nemzet iránti tiszteletet és megbecsülést. Az olasz egység létrejöttétől az amerikai lovasság és az argentin hadiakadémia megszervezésén át a kaliforniai borászat vagy az isztambuli tűzoltóság megteremtéséig sok maradandó alkotás fűződik a kényszerű emigráció okán új hazára lelő magyarok nevéhez.
S így volt ez – tisztelt hölgyeim és uraim – az 1956-os forradalom és szabadságharc után is, amikor a magyar menekültek – megőrizve magyarságukat – megbecsült és tiszteletet érdemlő polgáraivá váltak szorgalmuk és tehetőségük révén az őket befogadó országoknak.
Amikor idén 60. évfordulóját ünnepeljük a forradalomnak, akkor nemcsak a hősökre és mártírokra kell emlékeznünk, hanem ezen becsületes magyar emberekre is, akik – mindemellett – külhonban ápolták és ébren tartották 1956 emlékét.
Kedves Honfitársaim!
A delegációnk nevében megköszönöm Önöknek a mai fogadtatást és vendéglátást; megköszönöm dél-afrikai barátainknak, hogy a két ország közti diplomáciai kapcsolatok létrejöttének 25. évfordulóján lehetővé tették számunkra, hogy egy sikeres hivatalos látogatás keretében lehessünk itt Önök között.
Végezetül engedjék meg, hogy kifejezzem köszönetemet Pleskó László úrnak, a Dél-afrikai Magyar Szövetség vezetőjének, aki évtizedek óta végzett áldozatos munkájával gondoskodik a dél-afrikai magyar közösség összetartásáról, a fiatal és idősebb nemzedékek magyar nemzeti identitásának megőrzéséről, s mindenkinek köszönetet mondhassak, aki részt vesz ebben a munkában.
Isten áldjon mindannyiunkat!
Hölgyeim és Uraim!
Kedves Magyar Honfitársaim!
168 esztendeje március 15-e a magyaroknak – éljenek bárhol a nagyvilágban – ugyanazt jelenti: a szabadság érzetét. Ebben az érzésben tértől és időtől függetlenül egybefonódik az elődök áldozata és utódok reménysége, talán ezért halhatatlan ez az ünnep számunkra.
Rákóczi szabadságharca a XVIII. században, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a XIX. században, az 1956-os magyar forradalom pedig a XX. században történelmi mérföldkövei a magyar nemzedékek hosszú menetelésének a szabadság felé.
1848. március 15-én több más európai néppel egy időben a magyarság is fellázadt a nemzeti függetlenség, illetve önállóság elérése érdekében. A márciusi ifjak, s őket megelőzően a reformkor nagyjai a nemzeti önrendelkezés mellett tettek hitet, és indították el dicsőséges, ám sajnos szomorú sorsot ért küzdelmüket. Az 1848-49-es szabadságharc egy elnyomó hatalom elleni küzdelem volt, egy olyan ország és nép részéről, amely akkor már több mint 300 éve elveszítette függetlenségét. A függetlenség, s a vele összekapcsolódó nemzeti önazonosság az, amihez Magyarország, és a magyar nép mindig ragaszkodott, és amiért készen állt mindig is arra, hogy fegyvert fogjon, akkor is, ha nálunknál erősebbekkel szemben kellett ezt megtenni, és a hazát megvédeni. 1848. március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért, és vállalni kell a küzdelmet még akkor is, ha legyőzetünk. A magyar szabadságnak ugyanis az a titka, hogy a túlerő által legyőzetve is mindig győztesnek bizonyul, ha hiszünk benne s teszünk érte.
1848. március 15-e azonban nem csupán a nemzeti függetlenség napja, nem csupán a nemzeti önérdekűség politikájának közösségi igényét vetette fel – ahogyan Széchenyi fogalmazott: hogy Magyarország végre saját tengelye körül foroghasson –, hanem egyúttal a polgári Magyarország eszméjének születésnapja is. Az úrbéri viszonyok eltörlésétől kezdve a törvény előtti egyenlőségen és a cenzúra megszűntetésén át a nemzeti bank követeléséig a híres 12 pont a szabadság és függetlenség vágya mellett egy olyan társadalom igényét is kifejezte, amely az önálló és független, szilárd gazdasági alapokon nyugvó kisegzisztenciák tömegére, mint masszív törzsre épül. Ilyeténképpen 1848. március 15. a magyar polgárosodásért vívott évszázados küzdelem elindítója is egyben, mely küzdelem 1956. október 23-án, s az azt követő alig két hétben rengette meg újra az elnyomásra és szolgaságra épülő világrendet, tette a magyar nevet megint széppé, régi nagy híréhez méltóvá. Mindkét küzdelem a Kelet, az orosz birodalom fegyverei – dzsidái és páncélosai – által, s a Nyugat részvétlensége és árulása okán bukott el, örök tanulságul szolgálva a mindenkori jelennek, hogy mi magyarok, csak magunkra számíthatunk.
Tisztelt Honfitársaim!
Ahogyan évszázadokon át nagyhatalmak játszmái fosztottak meg bennünket szabadságunktól és függetlenségünktől, vagy akadályozták meg annak visszaszerzését, úgy 1989-90-ben Kelet és Nyugat nagyhatalmainak geopolitikai játszmája tette lehetővé a magyar és a többi kelet-közép- európai kis nép számára, hogy visszakapja nemzeti önrendelkezésének, szuverenitásának legalább egy részét. Mindez számunkra a polgári Magyarország megteremtésére irányuló törekvéseinek folytatását is jelentette.
Magyarország nagy utat járt be azóta, mégis, talán azért is érezzük március 15. ünnepét szívünkhöz közel állónak, a márciusi ifjak 12 pontját aktuálisnak, mert az elmúlt negyed században nem sikerült végére járni annak az útnak, melyre 1848-ban léptek elődeink. Az idő volt eddig kevés hozzá, vagy a gyarlóságainkból volt több az elviselhetőnél – majd az utókor eldönti. Mindenesetre azt talán mi magunk is megállapíthatjuk, hogy az elmúlt 25 év állam- és nemzetépítő munkáiban leginkább éppen az hiányzott, ami 1848-49-ben és 1956-ban is megadta az erőt a világraszóló vállalkozásunkhoz – a nemzeti egység.
Ez is okozója lehetett annak, hogy 2010-re Magyarország, húsz évvel a demokrácia, jogállam és piacgazdaság megteremtése után történelmének egyik legösszetettebb és legsúlyosabb válságába jutott, mely válságot a 2008-ban kitört pénzügyi-világgazdasági krízis tett egyértelművé és nyilvánvalóvá. Hazánkat egy újabb történelmi léptékű leszakadás közvetlen veszélye fenyegette, miközben a nemzetközi pénzvilág hitelezői, a Magyarországon monopolhelyzetbe berendezkedett multinacionális szolgáltató cégek és az Európai Unió brüsszeli bürokráciája részéről szuverenitásunkat is komoly kihívás érte, mely immár nem a fegyverek, hanem a gazdasági és politikai nyomásgyakorlás révén próbált meg bennünket eltéríteni a nemzeti önérdekűség politikájától.
Azonban, ha politikai egységről nem is beszélhettünk az elmúlt 5 esztendőben, a választók 2010-ben és 2014-ben kifejezett akarata elégséges felhatalmazást adott a harmadik és negyedik polgári kormánynak ahhoz, hogy elhárítsa a pénzügyi csőd veszélyét, kiszabadítva a családokat, az önkormányzatokat és magát az államot a gazdasági összeomlással fenyegető adósság-csapdából, megteremtse a felemelkedés új esélyét. 22 évvel a rendszerváltozás kezdete után az ideiglenes alkotmányt felváltottuk az új alaptörvénnyel; az állampolgársági és a választójogi törvény reformjával megteremtettük a nemzet határok feletti, sőt kontinenseken átnyúló újraegyesítésének jogi kereteit; a családok sokoldalú és kiemelt támogatásával ösztönözni próbáljuk a gyermekvállalást, hogy megállíthassuk a 35 éve zajló népességfogyást; s – nem utolsó sorban – a biológiai megmaradásunk lelki előfeltételeként megpróbáljuk erősíteni közösségeink és gyermekeink nemzeti önazonosságát. Mindezt egy válságban és átalakulóban lévő világban, benne egy válságban és átalakulóban lévő Európai Unióban kell tennünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A 2015. év nehéz év volt Európa számára, és különösen az volt Magyarország számára. Milliós nagyságrendben, ellenőrzés nélkül, azonosítatlan és ismeretlen néptömegek jelentek meg Magyarország és az Európai Unió déli határain. A magyar válasz az illegális bevándorlási válság kezdetétől fogva világos és egyértelmű volt: csak ellenőrzött keretek között léphető át a schengeni határ, és csak azok számára nyújtunk menedéket, akik ténylegesen a háború réme elől menekülnek.
A magyar álláspont szerint ezeknek az embereknek a válságrégiókban kell segítséget nyújtanunk. Nem az a dolgunk, hogy egy új európai életet adjunk nekik, hanem az, hogy segítsünk abban, hogy a régi életüket visszakapják a szülőföldjükön. Abban kell nekik segíteni, hogy a konfliktus lezárásáig emberhez méltó körülmények közt tudjanak élni, közel a hazájukhoz, s hogy oda mielőbb visszatérhessenek.
Tisztelt Ünneplő közösség!
A reformkor legnagyobb magyarja, gróf Széchenyi István egyszer a következőket mondta:
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!”
Úgy gondolom, megértettük a múlt, köztük 1848. március 15-e dicső tetteinek üzeneteit, amelye egy magyarságában független, de európaiságára büszke, illetve az európai közösség hasznos tagjává váló jelenkori Magyarország megteremtését megalapozták. 1848. március 15-e örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy ki kell álljunk az igazunkért, ugyanakkor Európa részeként arra törekedjünk, hogy Magyarországot megőrizzük a magyarok, a többi nemzettel összefogva megőrizzük Európát az európaiak számára.
Tisztelt Honfitársaim!
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukásában is éltette a reményt Magyarországon, s a világban szétszóródott szorgalmas és tehetséges magyarok teljesítménye révén növelte a magyar nemzet iránti tiszteletet és megbecsülést. Az olasz egység létrejöttétől az amerikai lovasság és az argentin hadiakadémia megszervezésén át a kaliforniai borászat vagy az isztambuli tűzoltóság megteremtéséig sok maradandó alkotás fűződik a kényszerű emigráció okán új hazára lelő magyarok nevéhez.
S így volt ez – tisztelt hölgyeim és uraim – az 1956-os forradalom és szabadságharc után is, amikor a magyar menekültek – megőrizve magyarságukat – megbecsült és tiszteletet érdemlő polgáraivá váltak szorgalmuk és tehetőségük révén az őket befogadó országoknak.
Amikor idén 60. évfordulóját ünnepeljük a forradalomnak, akkor nemcsak a hősökre és mártírokra kell emlékeznünk, hanem ezen becsületes magyar emberekre is, akik – mindemellett – külhonban ápolták és ébren tartották 1956 emlékét.
Kedves Honfitársaim!
A delegációnk nevében megköszönöm Önöknek a mai fogadtatást és vendéglátást; megköszönöm dél-afrikai barátainknak, hogy a két ország közti diplomáciai kapcsolatok létrejöttének 25. évfordulóján lehetővé tették számunkra, hogy egy sikeres hivatalos látogatás keretében lehessünk itt Önök között.
Végezetül engedjék meg, hogy kifejezzem köszönetemet Pleskó László úrnak, a Dél-afrikai Magyar Szövetség vezetőjének, aki évtizedek óta végzett áldozatos munkájával gondoskodik a dél-afrikai magyar közösség összetartásáról, a fiatal és idősebb nemzedékek magyar nemzeti identitásának megőrzéséről, s mindenkinek köszönetet mondhassak, aki részt vesz ebben a munkában.
Isten áldjon mindannyiunkat!
Sajtóiroda
2016. március 13.