Tisztelt Elnöktársaim, Tisztelt Főtitkár úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Rendkívüli időket élünk.” – világkonferenciánk közös nyilatkozattervezete ezzel a mondattal kezdődik.

Ennek a mondatnak az igazsága abból ered, hogy a történelemben talán először, a világ kivétel nélkül minden országa és minden népe napjainkban nem csak közvetetten, hanem már közvetlenül is, a saját bőrén is megtapasztalja, hogy miként a természet rendjét nem lehet fenntartani a társadalom rendje nélkül, úgy a társadalom rendje sem fenntartható a természet rendje nélkül.

A XIX. századi német filozófus, Arthur Schopenhauer úgy fogalmazott, hogy az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi. Szavai parafrázisaként mi, a XXI. században elmondhatjuk: az emberi civilizációnknak keretet biztosító természeti és társadalmi rend nem minden, de ezen rend nélkül minden semmivé, lakhatatlanná és élhetetlenné válik.

A természeti és társadalmi rend fenntartásában nekünk, a világ politikusainak, a világ parlamentjeinek és kormányainak közös, de nem egyenlő a felelősségünk. A világ országainak felelőssége a közös világunkért, amelyben mindannyian élünk, egyenesen arányos az erejükkel, befolyásukkal és a hatalmukkal.

A társadalmi rend alapintézménye az állam. Akik erőfölényükkel visszaélve, saját egyoldalú, vélt vagy valós hasznukra az államokat a demokrácia vagy a diktatúra nevében, az emberi jogokra vagy éppen az isteni parancsokra való hamis hivatkozással szétrombolják, azok káoszba taszítják a társadalmakat, káoszba sodorják az emberiséget, és merényletet követnek el a természet rendje ellen is.

A társadalmi rend záloga az emberi felelősség. Az önmagunk iránti, elődeink és utódaink iránti felelősség az emberi erkölcsből fakad. Akik az emberek erkölcseit rombolják, azok nem csak a társadalmat, de a környezetünket, a természetet is rombolják. Bármely közösség – így az állam – összetartó ereje is csak az erkölcs, s a belőle fakadó igazságosság lehet. E nélkül az államok – Szent Ágostonnal szólva – csak „nagy rablóbandák”, amelyek éppúgy kiforgatják az alájuk rendelődött embert, mint a kezük ügyébe került természeti erőforrásokat.

Nekünk, a világ legerősebb közvetlen demokratikus felhatalmazással rendelkező testületeinek, a nemzeti parlamenteknek a képviseletében kötelességünk fellépni a társadalmi és természeti rendet romboló bármilyen hatalmi törekvésekkel szemben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A fenntarthatóság elve alkalmas politikai terv lehet a világ nemzetei előtt álló súlyos kihívások integrált kezelésére. Ezért az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak elfogadása méltán számíthat a világ közvéleményének a figyelmére.

Magyarország a kezdetektől aktív részese volt a fenntartható fejlődési célok kidolgozásának, s hazám abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a célokat közösen megfogalmazó Nyílt Munkacsoport társelnökét delegálhatta.

A fenntarthatóságnak legalább olyan fontosságot kell tulajdonítanunk, mint a fejlődésnek. Ezen a téren a rossz kompromisszumok végzetesek.

A fenntarthatóság pedig nem csak a Föld ökológiai korlátain belül maradó életvitelt jelenti, hanem a társadalom működésének emberi, társadalmi, gazdasági alapjainak, a nemzeti erőforrásoknak megőrzését is. Ide tartozik különösen a demográfiai folyamatok stabilizálása, az állami szuverenitás tiszteletben tartása, az oktatás fejlesztése, a társadalmi kizáródás csökkentése, az államadósságok kezelése, a társadalombiztosítási rendszerek stabilitása vagy a jó kormányzás kérdése.

A világ mai válságai közül a legtöbbnek jelentős fenntarthatatlansági okai vannak. Többek között egy új népvándorlásnak vagyunk tanúi, ahol a méreteiben példátlan jelenséget egyszerre gerjesztik hagyományos és új típusú válságok.

Ezért amellett, hogy ülésünk nyilatkozat-tervezete helyesen hívja fel a migráció okán a fogadó országokat általános kötelességeik teljesítésére, ezen túl kiemelt figyelmet kell fordítanunk a migránsokat indító országok, az ezen országokban a migrációt kiváltó válsághelyzet előidézésében részes hatalmak, illetve a népvándorlásból hasznot húzó bűnözői bandák és politikai csoportok felelősségére is. A vándorlók minden határon túl való befogadásának ugyanis a célországokban fenntarthatósági, intézményes korlátai vannak. Ezen korlátok figyelembe nem vétele pedig eddig nem tapasztalt káosszal és konfliktusokkal fenyeget ezekben az országokban is.

Megfelelő fenntarthatósági intézményrendszer nélkül a Fenntartható Fejlődési Célok elérése illúzió.

Magyarország 2011-ben elfogadott új Alaptörvénye tartalmazza a fenntartható fejlődés érdekében való nemzetközi együttműködésben való részvételt, s magába foglalja a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletét. Az Alaptörvény ugyancsak kötelezővé teszi a természeti erőforrásoknak és a kulturális értékeknek – a nemzet közös örökségeként történő – védelmét és megőrzését. A fenntarthatóság érdekében teendő lépéseket nemzeti keretstratégia tartalmazza, amely keretstratégia megvalósítását az Országgyűlés felügyeli, a Parlament által létrehozott tanácsadó, érdekegyeztető testület, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács segítségével. Magyarországon tehát a fenntarthatóság politikai intézményrendszerének központjában az ország parlamentje áll.

Egyetértőleg hivatkozom az Interparlamentáris Unió áprilisi Hanoi Nyilatkozatára, amely kifejtette, hogy „a nemzetközi kötelezettségvállalások csak erős politikai akarat, vezetés és nemzeti elköteleződés mellett valósulhatnak meg”. Ez a mondat – helyesen – kihangsúlyozza az egyes államok vezetőinek, politikai elitjének kikerülhetetlen felelősségét. De egyúttal szól arról is, hogy a nemzeti döntéshozói szintek mellőzése és a nemzeti cselekvőképességek korlátozása – melyre tapasztalható törekvés egyes nemzetközi szervezetek és nemzetek feletti erőcsoportok részéről – szintén kudarcra ítél minden együttműködést.

Tisztelt Kollégák!

Bízom benne, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása eredményes lesz. Ehhez kívánok – ha már a hosszú távú céljainkról van szó – a hosszútávfutásban is elengedhetetlen állóképességet és elkötelezettséget mindannyiunk számára!