„Ha élni akarunk, nekünk is messze előre kell tekintenünk, a fejlődő szabad nemzetekkel közös célok felé, amely célok megközelítése az embert emberebbé, s így a magyart magyarabbá teszi.”

Tisztelt Emlékezők!

Egy magyar katona hitvallása ez a XX. századból. Egy olyan évszázadból, amelynek Magyarország a vesztese volt, de a katona mégsem hagyta veszni az emberi becsületbe és a nemzeti hűségbe vetett hitet.

Egy tragikusan nehéz korszakban az ő személyes példájával segítette emberebbé tenni az embert, és magyarabbá a magyart.
Ezért tisztelgünk ma szoboravatással Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredes úr emléke és példája előtt.
Szavai szerint a Haza érdekében nincsenek megoldhatatlan feladatok, legfeljebb a megoldásra alkalmatlan emberek. Ma már tudjuk, hogy

Koszorús Ferenc életével bizonyította a megoldhatatlan feladatok megoldására való alkalmasságát.

Koszorús Ferenc erdélyi származású magyar református katonacsaládban született.
1848 óta a család nem használta nemesi címét, mert azt vallotta, hogy a nemesség nem a külvilággal szemben érvényesítendő előjogokat, hanem belső kötelezettségeket jelent.

Koszorús Ferenc fiához intézett levelében így fogalmazott: „Az elődök érdemeikért megkapták annak idején jutalmukat, ezzel a dolog véglegesen le is van zárva. Az utódoknak e tekintetben nem lehet más joga és kötelezettsége, mint hogy ismerje és tisztelje érdemdús elődeit, és kövesse példájukat. (…) A legmagasabb tudás nem elég megbízható jellem nélkül”.

A debreceni református kollégium után Koszorús Ferenc a Ludovika Akadémia növendéke lesz, majd 1918 augusztusában hadnaggyá avatják a debreceni 2. honvéd huszárezredben, ahol első ezredparancsnoka gróf Tisza István volt miniszterelnök.

Koszorús fiatal hadnagyként szemtanúja Magyarország 1918-1919-ben történt porba hullásának, katonai megbénításának és az első magyarországi bolsevik politikai uralomnak. Mindez megrázó tapasztalat számára, életre szóló tanulságokkal.

Egyik magánlevelében írja, hogy „az 1918-19. évi összeomlást már, mint tiszt éltem végig. Ezen tapasztalatok valamint a fellelhető dokumentumok alapján az a határozott vélemény alakult ki bennem, hogy a Károlyi-Jászi banda belső árulása nélkül, Trianon semmi esetre sem valósulhatott volna meg úgy, ahogy az megvalósult.”

Katonaszellem-katonabecsület című írásában úgy fogalmaz, hogy „katonai vonatkozásban is fontos leszögeznünk a szellem elsőbbségét anélkül, hogy az anyag nélkülözhetetlenségét kétségbe vonnánk. A háborúban ugyan az anyag tör anyag ellen, de ezt az anyagot – a legmodernebb harci eszközt is – az emberi szellem teremti és működteti, a háborúban mindenütt az emberi szellem vibrál, a megsemmisülés veszélyétől jobban vagy kevésbé megbénítva.”

Az 1918-19-es magyarországi összeomlás egy életre szólóan tudatosítja Koszorús Ferencben a nemzeti elkötelezettségű katonaszellem újraélesztésének és ápolásának létszükségletét.

Meggyőződése szerint a katonaszellem emelte hat évszázadon át Magyarországot az európai vezető hatalmak sorába, mindaddig, amíg ennek a szellemnek a vezetése és irányítása magyar kezekben volt. Az utolsó 400 év alatt is, mikor már csak a mások által irányított önfeláldozó végrehajtás lehetett a magyar katona osztályrésze, Európa összes harcterein a legragyogóbb katonaerkölcsökről tett tanúbizonyságot.
A magyar államvezetés ellenére indított első világháborúban 600 ezer halottat áldozott a nemzet úgy, hogy a hadvezetésbe magyarnak beleszólása nem volt – írja keserűen Koszorús.

A fiatal hadnagy életútja összefonódik a trianoni döntés után keserves veszteségek és felmérhetetlen erőfeszítések árán talpra álló Magyarország útjával. Az ő életében is az erőgyűjtés, a tudásgyűjtés évei következnek. 1925-26-ban elvégzi a hadtesti tiszti iskolát, olaszországi, ausztriai és németországi tanulmányutakon képezi magát, 1929-ben pedig elvégzi a Vezérkari Akadémiát.
Ebben az időszakban napi 16-18 órákat tanul: hadvezetést, hadtörténelmet, politikatörténetet, harcászatot, műszaki repülő és haditechnikát, általános vezérkari szolgálatot.

1930-ban Koszorús Ferencet felveszik a Vezérkari Testületbe, 1936-ban már a vezérkari osztály vezetője, 1937-től a Lovas Hadosztály vezérkari főnöke, amely minőségében nagyban hozzájárul a Honvéd Lovasság világszínvonalú fejlesztéséhez. 1938-tól 1941-ig a budapesti Pázmány Péter Egyetemen a vezérkartól delegált tanárként „Korszerű honvédelem” című tantárgyat ad elő, és vizsgáztat félévente 300-400 hallgatót.

„Fiatal mivoltunkat nem az évek száma, hanem a bennünk élő idealizmus szabja meg” – írta Koszorús Ferenc a visszaemlékezéseiben. Szenvedélyesen szerette a magyar fiatalságot és nagyon bízott bennük. Egyik feljegyzésében az alábbi örökérvényű intelemmel fordult hozzájuk: „A korunkban divatos, de csak a naivak megtévesztésére kitalált szólamok helyett igaz magyar szívvel és magyar ésszel, mindezeket egyensúlyban tartva, a krisztusi erkölcsök alapján mérve, önzetlenül szolgáljátok a nagy családot – a magyarságot. Színt, tehetséget, karaktert, akaraterőt (…) szeretetet, nemzeti öntudatot és hűséget mind a magyar örökségből, a sok követendőt tartalmazó magyar történelem fénypontjaiból, gazdag és sokak által irigyelt hagyományainkból (…) merítsetek, mert ennél gazdagabbat, jobbat, szebbet és igazabbat sehol nem kaptok. Így a jó Istenen kívül elsősorban önmagatokban bízva és mindenekelőtt jellembeli tulajdonságai alapján választott magyar vezetőitekben bízva megfogjátok valósítani minden igaz magyar jogos álmát: egy független, boldog Magyarországot.”

Koszorús Ferenc emberségének, becsületének és hűségének a mélyen átélt keresztény hit volt a forrása. Ezen hite nélkül katonai életútja sem érthető meg.

Az emlékirataiban – mintha csak a mának szólna – így fogalmazott:
„A bajok gyökerét ott találjuk meg, ahol és amikor ki merték mondani az Isten tagadását, s a bajok ott és akkor váltak zülléssé, az emberiség vesztébe rohanásává, ahol és amikor intézményesítették Isten tagadását. Isten és törvényei nélkül nincs megbízható iránymutató és mérték, az ezek nélkül magára maradt ember azonnal irányt vált és mértéket téveszt, rögtön az ördögi destruktivitás martalékává válik, azt sem tudja, mi a bűn és az erény, és így a hőn óhajtott (…) szabadságot is meggyalázza.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Koszorús Ferenc nemcsak a szavak, hanem a tettek embere is volt. A háború a katonát mindig a tettek mezejére kényszeríti. 1941-től a magyar páncélos gyorshadtest vezetőjeként Koszorús a keleti front leghevesebb páncélos ütközeteiben vett részt, az umani katlancsatától a három hétig tartó kijevi páncélos ütközetig, a pavlovgradi összecsapástól a Don menti ellentámadásokig, megannyi hadtörténeti értékű győzelmes ütközetben.

1942 novemberétől 1944 júliusáig az 1. Páncélos Hadtest vezérkari főnöke, aki meggyőződéssel harcol az istentagadó bolsevik-kommunista erők ellen.

Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállását követően, keresztény erkölcséhez és magyar honvédesküjéhez híven a németek magyarországi szálláscsinálói ellen fordul, és 1944. július 5-6-án páncélosaival meghiúsítja az első erőszakos náci hatalomátvételi kísérletet, hozzájárulva ezzel több százezernyi budapesti zsidó honfitársunk életének megmentéséhez.
Koszorús Ferenc fellépésével a náci hatalomátvételt ugyan csak három hónapig tudta elhárítani, de ezzel időt és ezáltal életet nyerhetett a Budapesten élő zsidóság jelentős része.

Koszorús Ferenc úgy vélte: a Honvéd Esküben „feltétlen engedelmességet” fogadtak arra, hogy Magyarország határait, függetlenségét és alkotmányát megvédik minden ellenségtől, „bárki legyen az”. „Most vannak olyanok – írta 1944 júliusi feljegyzéseiben –, akik mindezt semmibe sem véve, egy Magyarország függetlenségét elnyomó idegen hatalom segítségével meg akarják buktatni a magyar alkotmányt, a törvényes magyar államrendet, magyar állampolgárokat törvényellenesen százezrével akarnak kiszolgáltatni egy idegen államhatalom önkényének.

A Honvéd Eskü és a magyar katonabecsület tőlünk azt kívánja, hogy akadályozzuk meg ezen áruló becstelenségeket.
Én ezt tartom a becsület útjának, én ezen az úton indulok.” – szögezte le.

Koszorús Ferenc 1944 július közepétől visszatér a dél-erdélyi frontra, bravúros és szintén hadtörténeti értékű páncélos csatát vív Arad térségében a nagy erőfölényben lévő szovjet egységekkel.

1944. szeptember 22-től november 5-ig a budapesti tisztikórházba kerül, ahonnan menekülni kényszerül a Gestapo elől; édesanyja temetésén sem vehet részt.

1945. január 2-ig Nyugat-Magyarországon rejtőzködik a nácik elől, majd Ausztriában amerikai hadifogságba esik, súlyos betegen. 1947 és

1951 között ausztriai és németországi menekültként kétkezi munkával tartja fent magát és családját. Elutasítja a jó fizetéssel kecsegtető amerikai ajánlatot, hogy nácibarát magyar tisztekről – akik közül korábban sokan Koszorús ádáz ellenfelei voltak – információkat szolgáltasson. Úgy ítélte meg, hogy semmilyen formában nem szabad anyagi előnyt kovácsolnia mások rovására.

1951-ben családjával kivándorol az Egyesült Államokba, ahol 1956. október 9-én kap állampolgárságot.
Újra kétkezi munkával kezdi, majd később műszaki mérnöki képesítést szerez, és geodétaként dolgozik.
Józanságával és felelősségérzetével megbecsülést és tekintélyt szerez magának a magyar emigráció közösségeiben és az amerikai társadalomban egyaránt.

Magyarországi kiadásra váró emlékiratai és visszaemlékezései csak Koszorús 1974-ben bekövetkezett halála után jelenhettek meg Amerikában, a Magyar Történelemkutató Társaság 1987-ben adta ki a mai napig kevesek által ismert szellemi hagyatékát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Koszorús Ferencnek a náci szálláscsinálók és a gyilkosok elleni fellépése 1944 júliusában sokaknak nem tetszett és vannak, akiknek máig nem nyerte el az elismerését: nem tetszett sok korabeli nácibarát áruló magyar katonai és politikai vezetőnek, a német katonai vezetésnek, valamint a Gestaponak sem.

A második világháború után Koszorús bátor fellépése nem tetszett azon magyarországi kommunistáknak sem, akik – hasonlatosan ahhoz, ahogy a nácik a zsidókat kollektív bűnökkel vádolták – szintén kollektív bűnösnek akarták tudni a teljes magyarságot, különösképpen az előző rendszer hivatalnoki és katonai rétegének képviselőit.
Ezért négy évtizeden keresztül igyekeztek kitörölni a magyar köztudatból Koszorús Ferenc nevét is.

Vannak, akik napjainkban is képtelenek értékelni Koszorús Ferenc 1944 júliusi katonai fellépését a nácikkal szemben.
Akik a Koszorús akciót jelentékteleníteni akarják, azt állítják, hogy nem is létezett csendőrpuccs-terv, amely ellen Koszorús fellépett; ha netán létezett is volna, akkor a csendőrök nem Koszorús fellépésének hatására vonultak vissza; ha netán mégis Koszorúsnak köszönhetően vonultak vissza, akkor szerintük ennek nem volt köze a korabeli budapesti zsidóság sorsának további alakulásához; ha netán mégis lett volna köze, ez akkor sem valamiféle emberbaráti indítékból „csak” katonai kötelességtudatból és a Horthy iránti elkötelezettségből fakadt.
Akik napjainkban is megkérdőjelezik Koszorús Ferenc és a hozzá hasonlóak szerepét, attól tartanak, hogy Koszorús személye által a jelenkori magyar politika rehabilitálni akar korábbi történelmi korszakokat.

Itt, Koszorús Ferenc szobra előtt, a magyar állam nevében jó lelkiismerettel jelenthetem Önöknek, hogy mi nem egyes magyar történelmi korszakokat és történelmi személyiségeket, hanem a saját múltunkról való szabad, felelős és pontos gondolkodás jogát akarjuk végre rehabilitálni Magyarországon.

Mi nem hisszük, és nem állítjuk, hogy a korabeli magyar állam, s annak konkrét tisztségviselői ne lettek volna bűnrészesek – „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással” – a magyar zsidóság tragédiájában.
De nem fogadjuk el azt sem, hogy az önmagunk iránt elkövetett bűnökért – így a magyar zsidóságot ért tragikus veszteségekért és fájdalomért is – mindenki felelős volna. Ha minden magyar felelős, akkor valójában senki sem felelős, akkor tulajdonképpen akaratlanul is a valódi felelősöket mentenénk fel.

Mi abban hiszünk, hogy múltunk szabad, felelős és pontos ismerete és értékelése útján képesek vagyunk akár a legtragikusabb múltbéli történelmi események kapcsán is megkülönböztetni a jót a rossztól, az erényeket a bűnöktől, a hősöket a gyáváktól, a vétkeseket a vétlenektől.
Koszorús Ferenc életének tanulsága ebben a felelős gondolkodásban segít mindannyiunkat.
A mai szoborállítással valamit törlesztünk abból az erkölcsi adósságból, amellyel mi, mai magyarok Koszorús Ferencnek tartozunk.

Emléke legyen áldott és példája követendő!