Archívum

Archívum - 2015. május 24.


Kövér László, az Országgyűlés elnökének beszéde a Hősök Napja megemlékezésen

Argentína - Buenos Aires

Estimados amigos Argentinos!
Liebe Deutsche Freunde!
Tisztelt Honfitársaim!
Kedves Argentin Barátaim!
Kedves Német Barátaim!


Van egy jellegzetes magyar mondás, amelyet némi iróniával történelmünk értelmezésében is alkalmazhatunk: „Nem az a legény, aki adja, hanem, aki állja!” Jellemzően a történelem-oktatásunkban nem a magyar honfoglalás utáni, kalandozásoknak nevezett európai hadjáratainkra vagyunk büszkék, hanem későbbi honvédelmi és szabadságharcainkra. Lehetett ezeknek katasztrofális a kimenetelük, akkor is: mennél nagyobb csapás volt az, ami minket ért, annál erősebben buzgott fel utána az élniakarás.
Modern történelmünk nagy tragédiája az I. világháború; ahogy akkor nevezték, a Nagy Háború. Ennek rombolása mindmáig hat. Miközben a csatatereken emberfeletti teljesítményeket mutattunk fel, a Magyar Statisztikai Hivatal tanulmánya szerint halottakban, eltűntekben több mint 600.000 életerős férfit vesztettünk el, és ennek következtében megroppantak családjaink. Megállapítható, hogy arányaiban hazánk veszteségei voltak a legsúlyosabbak, s a politikai és társadalmi következmények is rettenetesek lettek. A kieső születéseket is tekintetbe véve ekkor indult meg a magyarság fogyása, a tömeges kivándorlás az országtól elszakított területekről; s még az általában igen nehezen mozduló vidéki lakosságot is felkapta és elsodorta a forgószél. Elszakított városainkkal pedig az új hatalom bánt el. A történészek között nincs vita abban, hogy az I. világháborút lezáró békeparancsok vezettek a második világégéshez. A két iszonyú háborút követő elmenekülés itt, Argentínában is felduzzasztotta a magyar közösséget. A régi kivándorlókhoz, főleg a II. világháború után, különösen Buenos Aires térségébe érkezett számos magyar. Azóta sok idő telt el, de világ csodájára ma is él az argentínai magyarságnak számos egyesülete és négy bejegyzett egyházi közössége, van saját újsága, és van ifjúsági mozgalma. Az érdeklődés felkeltésének és fenntartásának olyan nagyszerű eszközeivel élnek, mint a magyar dalkincs és a kivételesen gazdag tánchagyományunk. Közös büszkeségünk a Plaza Hungría, a Magyarország-tér a fővárosban, az argentínai magyar közösség megbecsültségének szép jelzése.

Mindezekre gondolván nagy megtiszteltetés számomra, hogy az argentínai magyar közösség körében emlékezhetem meg a magyar hősök emléknapjáról. Arról a napról, amelyen a magyar nép az anyaországban és a világ minden táján, ahova sorsa vetette, fejet hajt azok előtt, akik harcoltak, és ha kellett, vérüket adták a hazáért. Megható élmény látni az argentínai magyarság ifjú nemzedékének és a Magyar Cserkészcsapat tagjainak tiszteletadását hőseink előtt, és jól esik látni, a magyar kolónia és argentin hozzátartozóik, valamint német barátaink részvételét ezen az ünnepségen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország és az idegenbe szakadt magyarság 1925 óta emlékezik meg minden május utolsó vasárnapján hőseiről. Akkor még frissek voltak a sebek; a falvak, városok főterén felállított emlékművekre, az elcsatolt területeken templomokba rejtett táblákra vésett nevek elvesztett apákat, férjeket, fiakat jelentettek az adott közösség számára. Mutatták, hogy kegyelettel és megbecsüléssel adózunk azok iránt, akik életüket áldozták hazájukért az I. világháborúban.

Nem véletlen, hogy ez az ünnep kényelmetlenné vált a második világháború után a szovjet fegyverek árnyékában hatalomra került kommunistáknak. Az idegen megszállók helyi kiszolgálói számára az általuk utolsó csatlósként megbélyegzett hazánk hadseregének a harctéren helytálló katonája legalábbis gyanús alakká, ha nem háborús bűnössé vált, ezért a magyar hősökről való megemlékezés, mint „nacionalista csökevény” lekerült a napirendről, és szép lassan feledésbe is merült. A településeken felállított I. világháborús hősi emlékművekre ugyan nem mert kezet emelni a hatalom, de ezek a szocializmus évtizedei alatt élettelen, megtűrt tárgyakká váltak, ahol megemlékezéseket nem tarthattak,. A második világháború elesettjeinek már emléket állítani sem volt szabad. 1956 hőseinek és mártírjainak pedig még a pontos számát sem tudhatjuk.

E nehéz időkben Önök, a nyugati világban a szélrózsa minden irányában szétszóródott magyarok őrizték a magyar hősök kultuszát, kialakítva az emlékezés helyszíneit, és évről évre megemlékezve a hősök napjáról. Az anyaország részéről ezért hála és köszönet illeti a nyugati magyarságot, amit a magyar Országgyűlés nevében is szeretnék kifejezni, és arra kérem Önöket, hogy őrizzék továbbra is e szép és nemes hagyományt.

Tisztelt Honfitársaim!

Hálás dolog Argentínában magyar hősökre emlékezni, mert Magyarországnak és Argentínának is számtalan bátor, odaadó nemzeti hőse született a történelem folyamán. Azért is hálás az emlékezés, mert a két nemzetnek közös hősei is vannak. A nemzeti ébredés és a szabadságharcok évszázadában, a XIX. században, Magyarországot és Argentínát is hasonló romantikus eszmények irányították. Argentínában 1810-ben kiáltották ki a függetlenséget, amit áldozatos harc követett a spanyol gyarmatosítókkal szemben. Magyarországon a reformkor szellemi pezsgésében kikristályosodott ideák az 1848-es forradalomhoz, majd az osztrák elnyomás elleni szabadságharchoz vezettek. San Martín tábornok és számtalan más argentin hős ugyanazokért az eszmékért harcolt, mint Petőfi, Kossuth és az aradi vértanúk.

A magyar és argentin nemzet szabadságvágyát leginkább közös hőseink példájából tudjuk érzékelni. Büszkék vagyunk Czetz János és Asbóth Sándor honvédtisztekre, akik új hazáikban, Argentínában és az Egyesült Államokban is elismerésre méltó katonai pályát futottak be, és akiknek itteni emléktáblája külön magasztossá teszi tisztelgésünket. Örömmel tölt el, hogy a nemzeti érdekeinket semmibe vevő kormányzás után egy olyan Magyarországot is képviselhetek itt Önök előtt, amelyik nem csak komolyan veszi a nemzeti összetartozás eszméjét, de tenni is akar érte; amelyik erősíteni szeretné az Önök választott hazájával, Argentínával, de tágabban: Latin-Amerikával fennálló kapcsolatait; s amelyik mindezekben számít és épít az Önök támogatására.

Kedves Honfitársaim!

Mikor a magyar hősökre emlékezünk, gyakran hallani olyan hangokat, hogy miért az emlékezés, ha az utóbbi évszázadokban fegyveres küzdelmeink rendre elbuktak. A hősök, a hazáért hősi halált halt katonák és civilek emlékének ápolása azonban nem lehet a győztesek előjoga, sőt, a legyőzött számára igazán parancsoló kötelesség. S ne gondoljuk, hogy a sok áldozat, a hősiesség hiába való volt. Ahogy mondtam: minket a csapások nem tudtak és nem tudnak megtörni. Vörösmarty pontos kifejezésével, megmaradunk ha nemzetünknek RENDÜLETLENÜL hívei maradunk.

Kívánok sok örömöt ebben a szép munkában! Isten segítsen bennünket!

Sajtóiroda

2015. május 24.