Beszéd az Országgyűlési Múzeum újraavatásán
.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„A múlt találkozik itt a jelennel, hogy annak hatása alatt dolgozhassunk a jövőnek.” – az Országgyűlési Múzeum 1929-ben történt megnyitása előtt házelnök elődöm, Zsitvay Tibor ezekkel a szavakkal fogalmazta meg az intézmény rendeltetését.
Hat esztendő erőfeszítései előzték meg a nyitást, hiszen 1923. január 20-án döntött a Nemzetgyűlés a Múzeum megalapításáról, a kezdeményező Scitovszky Béla nemzetgyűlési elnök indoklása szerint azért, hogy „...magához méltó helyet találjon alkotmányos életünk, parlamenti önkormányzatunk történetének szemléltető emlékekben és ereklyékben való megörökítése...”.
Az Országgyűlési Múzeum két évtizeden keresztül működött, a kezdeti hét teremből huszonnégy teremre bővült kiállítási területe, az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, mely hazai és külföldi szakmai elismertségnek örvendett.
1949-ben szeptemberében a Népköztársaság Elnöki Tanácsa egy rendeletével megszüntette az Országgyűlési Múzeumot, húsz esztendő munkáját, azaz tizenhatezer darabból álló gyűjteményét szétszórták az ország közgyűjteményei között.
Mindezek alapján – Tisztelt Hölgyeim és Uraim - felmerül három alapvető kérdés: az első világháborút követő évtizedben miért kellett létrehozni az Országgyűlési Múzeumot? Miért kellett azt megszüntetni a kommunista uralom elején, és ma miért nyitjuk meg ismét a kapuit?
Az első világháborút lezáró békeszerződéssel a magyarok elveszítették országuk területének kétharmadát, és elveszítették nemzetük tagjainak egyharmadát.
Ezen tragikus körülmények között született újjá 1920-ban a középkor óta elveszett önálló magyar államiság, ekkor jött létre a függetlenségre és önállóságra vágyó magyar állam, amelyet a korabeli szűkebb és tágabb nemzetközi környezete életképtelenné szeretett volna tenni.
Az első világháború előtt az önálló államisággal nem rendelkező Magyarország területileg Európa hatodik állama volt, megelőzve Nagy-Britanniát és Olaszországot.
Az ország által termelt nemzeti össztermék a századforduló óta folyamatosan az európai élvonalban volt.
Az első világháborút követően az önálló és független magyar állam elveszítette korábbi erdőinek 88%-át, legelőinek 73,9%-át, vasúti vonalainak 62%-át, közútjainak 64,5%-át, vastermelésének 83%-át, arany és ezüsttermelésének 100%-át, sótermelésének 100%-át, ipari kapacitásainak 88%-át, export kapacitásainak 61%-át.
1920 után az országban regisztrálva több mint háromszázezer, ténylegesen csaknem félmillió földönfutóvá tett magyar menekült vagonokban tengette az életét, a pénz elértéktelenedett, az a 100 papírkorona, amiért 1920 előtt még mintegy 12 svájci frankot adtak, 1923-ban például már csak 0,03 svájci frankot ért.
Az ország lakossága nélkülözött, fizette az egyre szaporodó és növekedő adókat, miközben a magyar állam pénzügyeit külföldi ellenőrzés alá vonták.
1923-ben például Magyarország 650 millió aranykoronás külföldi kölcsönt igényelt a Népszövetségtől, amelyből csak úgy kaphatott meg végül 250 milliót, hogy 600 milliót vállalt visszafizetni.
Nemzeti megalázottság, nemzetközi kiszolgáltatottság és gazdasági kifosztottság – ez jellemezte azokat az időket, amikor a Nemzetgyűlés és a Bethlen István vezette kormány mégis figyelmet, időt, energiát és pénzt talált arra, hogy létrehozza az Országgyűlési Múzeumot.
Azért tették ezt – Tisztelt Hölgyeim és Uraim –, mert tudták, hogy az önbecsülésből, önbizalomból és önértékelésből fakadó erő nélkül a magyarok biztosan nem tudják leküzdeni a rájuk mért megaláztatást, kiszolgáltatottságot és kifosztottságot.
Az 1923-ban megtervezett majd 1929-ben megnyitott Országgyűlési Múzeum ezért több volt, mint a magyar közjog és alkotmányosság múzeuma.
Az intézmény a magyar szabadságvágynak, a magyarok nemzeti önrendelkezési törekvésének, a magyar államalkotói és államfenntartói képességeknek volt a történeti krónikása, amely minden magyar ember önbecsülését, önbizalmát és önértékelését erősíthette.
Nem véletlen, hogy a korabeli világsajtó is felfigyelt az Országgyűlési Múzeumra: egy francia napilap azzal a kéréssel fordult a francia nemzetgyűlés elnökéhez, hogy budapesti mintára a francia nemzetgyűlés is hozza létre saját múzeumát.
A Deutsche Allgemeine Zeitung a címlapján számolt be a világ első parlamenti múzeumáról, megjegyezve, „hogy a magyarok ismét tanúbizonyságot tettek példamutató nemzeti büszkeségükből”.
Az sem véletlen, hogy 1949-ben a berendezkedő kommunista hatalom megszüntette az Országgyűlési Múzeumot. Az a hatalom a magyarok múltjából nem tanulni akart, hanem eltörölni akarta azt.
Eltörölni a múltat a közintézményekben, a köztereken és a közgondolkodásban egyaránt. Az a hatalom – hasonlóan egyes mai hatalmi csoportokhoz és politikai ágenseikhez - a magyarok önbecsülésének és önbizalmának a roncsolásában volt érdekelt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma azért nyitjuk újra az Országgyűlés Múzeumát, mert mi a magyar múltat nem eltörölni akarjuk, hanem tanulni és erőt meríteni akarunk belőle.
A XXI. században is hiszünk a magyarok szabadságvágyában, a magyar önrendelkezésben és alkotmányosságban, hiszünk a magyarok államfenntartó erejében.
Változatlanul hisszük, hogy mindennemű külső fenyegetettség és veszély első ellenszere a józan magyar önbecsülés, önbizalom és önértékelés, azaz olyan erények, amelyeket legjobb szándékainak szerint a ma újranyitott Országgyűlési Múzeumnak szolgálnia kell.
A korabeli elvárás ma, az érintőképernyős monitorok korában is érvényes: „...plasztikusan, laikusnak és hozzáértőnek, külföldinek és magyarnak egyformán érthető és könnyen hozzáférhető módon illusztrálja és bemutassa a magyar alkotmányos és politikai élet ezeréves szakadatlan folytonosságát...”
Bízom benne, hogy a mai nap avatandó Országgyűlési Múzeum az elődjéhez hasonlóan szakmai teljesítményével ki fogja vívni a látogató közönség érdeklődését és elismerését. Abban is bízom, hogy ezen teljesítménnyel arányosan a jövőben az Országház épületében a Múzeum további kiállítási tereket nyerhet, önerőből és az adományozók segítségével folyamatosan gyarapíthatja gyűjteményét.
Szándékaink szerint a Múzeumnak nemcsak a turistáknak, hanem a kutatóknak is rendelkezésére kell állnia, ezért egy olyan digitális adatbázis létrehozása és karbantartása a cél, amely a magyar parlamentarizmushoz tartozó valamennyi tárgy, dokumentum és audiovizuális adathordozó tárhelye lesz, segítséget adva ezzel a tudományos kutatás és a felsőfokú oktatás számára egyaránt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végül, de nem utolsósorban, engedjék meg, hogy a köszönet szavaival éljek.
Mindenekelőtt köszönjük a magyar adófizetőknek, akik lehetővé tették, hogy csaknem háromszáz millió forintos ráfordítással helyreállítsuk az Országgyűlési Múzeumot.
Köszönet illeti az Országgyűlés Hivatalának illetékes munkatársait, valamint minden szakembert, akik szakszerű és lelkiismeretes munkájának köszönhetően ma megnyithatja kapuit a Múzeum. Hasonlóképpen köszönjük az előkészítés során kapott tanácsokat, szakmai segítséget.
A szervezési munkálatok egyik résztvevője úgy fogalmazott, hogy „... a nagyapák idején szétvert (...) közgyűjtemény helyébe most az unokák szerveznek új múzeumot.”
Kívánom, hogy az unokák múzeumépítő munkáját a dédunokák és ükunokák folytassák és gyarapítsák, békében és egyetértésben, minden magyar nemzedék hasznára és örömére.
Az Országgyűlési Múzeumot ezennel megnyitottnak nyilvánítom!
„A múlt találkozik itt a jelennel, hogy annak hatása alatt dolgozhassunk a jövőnek.” – az Országgyűlési Múzeum 1929-ben történt megnyitása előtt házelnök elődöm, Zsitvay Tibor ezekkel a szavakkal fogalmazta meg az intézmény rendeltetését.
Hat esztendő erőfeszítései előzték meg a nyitást, hiszen 1923. január 20-án döntött a Nemzetgyűlés a Múzeum megalapításáról, a kezdeményező Scitovszky Béla nemzetgyűlési elnök indoklása szerint azért, hogy „...magához méltó helyet találjon alkotmányos életünk, parlamenti önkormányzatunk történetének szemléltető emlékekben és ereklyékben való megörökítése...”.
Az Országgyűlési Múzeum két évtizeden keresztül működött, a kezdeti hét teremből huszonnégy teremre bővült kiállítási területe, az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, mely hazai és külföldi szakmai elismertségnek örvendett.
1949-ben szeptemberében a Népköztársaság Elnöki Tanácsa egy rendeletével megszüntette az Országgyűlési Múzeumot, húsz esztendő munkáját, azaz tizenhatezer darabból álló gyűjteményét szétszórták az ország közgyűjteményei között.
Mindezek alapján – Tisztelt Hölgyeim és Uraim - felmerül három alapvető kérdés: az első világháborút követő évtizedben miért kellett létrehozni az Országgyűlési Múzeumot? Miért kellett azt megszüntetni a kommunista uralom elején, és ma miért nyitjuk meg ismét a kapuit?
Az első világháborút lezáró békeszerződéssel a magyarok elveszítették országuk területének kétharmadát, és elveszítették nemzetük tagjainak egyharmadát.
Ezen tragikus körülmények között született újjá 1920-ban a középkor óta elveszett önálló magyar államiság, ekkor jött létre a függetlenségre és önállóságra vágyó magyar állam, amelyet a korabeli szűkebb és tágabb nemzetközi környezete életképtelenné szeretett volna tenni.
Az első világháború előtt az önálló államisággal nem rendelkező Magyarország területileg Európa hatodik állama volt, megelőzve Nagy-Britanniát és Olaszországot.
Az ország által termelt nemzeti össztermék a századforduló óta folyamatosan az európai élvonalban volt.
Az első világháborút követően az önálló és független magyar állam elveszítette korábbi erdőinek 88%-át, legelőinek 73,9%-át, vasúti vonalainak 62%-át, közútjainak 64,5%-át, vastermelésének 83%-át, arany és ezüsttermelésének 100%-át, sótermelésének 100%-át, ipari kapacitásainak 88%-át, export kapacitásainak 61%-át.
1920 után az országban regisztrálva több mint háromszázezer, ténylegesen csaknem félmillió földönfutóvá tett magyar menekült vagonokban tengette az életét, a pénz elértéktelenedett, az a 100 papírkorona, amiért 1920 előtt még mintegy 12 svájci frankot adtak, 1923-ban például már csak 0,03 svájci frankot ért.
Az ország lakossága nélkülözött, fizette az egyre szaporodó és növekedő adókat, miközben a magyar állam pénzügyeit külföldi ellenőrzés alá vonták.
1923-ben például Magyarország 650 millió aranykoronás külföldi kölcsönt igényelt a Népszövetségtől, amelyből csak úgy kaphatott meg végül 250 milliót, hogy 600 milliót vállalt visszafizetni.
Nemzeti megalázottság, nemzetközi kiszolgáltatottság és gazdasági kifosztottság – ez jellemezte azokat az időket, amikor a Nemzetgyűlés és a Bethlen István vezette kormány mégis figyelmet, időt, energiát és pénzt talált arra, hogy létrehozza az Országgyűlési Múzeumot.
Azért tették ezt – Tisztelt Hölgyeim és Uraim –, mert tudták, hogy az önbecsülésből, önbizalomból és önértékelésből fakadó erő nélkül a magyarok biztosan nem tudják leküzdeni a rájuk mért megaláztatást, kiszolgáltatottságot és kifosztottságot.
Az 1923-ban megtervezett majd 1929-ben megnyitott Országgyűlési Múzeum ezért több volt, mint a magyar közjog és alkotmányosság múzeuma.
Az intézmény a magyar szabadságvágynak, a magyarok nemzeti önrendelkezési törekvésének, a magyar államalkotói és államfenntartói képességeknek volt a történeti krónikása, amely minden magyar ember önbecsülését, önbizalmát és önértékelését erősíthette.
Nem véletlen, hogy a korabeli világsajtó is felfigyelt az Országgyűlési Múzeumra: egy francia napilap azzal a kéréssel fordult a francia nemzetgyűlés elnökéhez, hogy budapesti mintára a francia nemzetgyűlés is hozza létre saját múzeumát.
A Deutsche Allgemeine Zeitung a címlapján számolt be a világ első parlamenti múzeumáról, megjegyezve, „hogy a magyarok ismét tanúbizonyságot tettek példamutató nemzeti büszkeségükből”.
Az sem véletlen, hogy 1949-ben a berendezkedő kommunista hatalom megszüntette az Országgyűlési Múzeumot. Az a hatalom a magyarok múltjából nem tanulni akart, hanem eltörölni akarta azt.
Eltörölni a múltat a közintézményekben, a köztereken és a közgondolkodásban egyaránt. Az a hatalom – hasonlóan egyes mai hatalmi csoportokhoz és politikai ágenseikhez - a magyarok önbecsülésének és önbizalmának a roncsolásában volt érdekelt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma azért nyitjuk újra az Országgyűlés Múzeumát, mert mi a magyar múltat nem eltörölni akarjuk, hanem tanulni és erőt meríteni akarunk belőle.
A XXI. században is hiszünk a magyarok szabadságvágyában, a magyar önrendelkezésben és alkotmányosságban, hiszünk a magyarok államfenntartó erejében.
Változatlanul hisszük, hogy mindennemű külső fenyegetettség és veszély első ellenszere a józan magyar önbecsülés, önbizalom és önértékelés, azaz olyan erények, amelyeket legjobb szándékainak szerint a ma újranyitott Országgyűlési Múzeumnak szolgálnia kell.
A korabeli elvárás ma, az érintőképernyős monitorok korában is érvényes: „...plasztikusan, laikusnak és hozzáértőnek, külföldinek és magyarnak egyformán érthető és könnyen hozzáférhető módon illusztrálja és bemutassa a magyar alkotmányos és politikai élet ezeréves szakadatlan folytonosságát...”
Bízom benne, hogy a mai nap avatandó Országgyűlési Múzeum az elődjéhez hasonlóan szakmai teljesítményével ki fogja vívni a látogató közönség érdeklődését és elismerését. Abban is bízom, hogy ezen teljesítménnyel arányosan a jövőben az Országház épületében a Múzeum további kiállítási tereket nyerhet, önerőből és az adományozók segítségével folyamatosan gyarapíthatja gyűjteményét.
Szándékaink szerint a Múzeumnak nemcsak a turistáknak, hanem a kutatóknak is rendelkezésére kell állnia, ezért egy olyan digitális adatbázis létrehozása és karbantartása a cél, amely a magyar parlamentarizmushoz tartozó valamennyi tárgy, dokumentum és audiovizuális adathordozó tárhelye lesz, segítséget adva ezzel a tudományos kutatás és a felsőfokú oktatás számára egyaránt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végül, de nem utolsósorban, engedjék meg, hogy a köszönet szavaival éljek.
Mindenekelőtt köszönjük a magyar adófizetőknek, akik lehetővé tették, hogy csaknem háromszáz millió forintos ráfordítással helyreállítsuk az Országgyűlési Múzeumot.
Köszönet illeti az Országgyűlés Hivatalának illetékes munkatársait, valamint minden szakembert, akik szakszerű és lelkiismeretes munkájának köszönhetően ma megnyithatja kapuit a Múzeum. Hasonlóképpen köszönjük az előkészítés során kapott tanácsokat, szakmai segítséget.
A szervezési munkálatok egyik résztvevője úgy fogalmazott, hogy „... a nagyapák idején szétvert (...) közgyűjtemény helyébe most az unokák szerveznek új múzeumot.”
Kívánom, hogy az unokák múzeumépítő munkáját a dédunokák és ükunokák folytassák és gyarapítsák, békében és egyetértésben, minden magyar nemzedék hasznára és örömére.
Az Országgyűlési Múzeumot ezennel megnyitottnak nyilvánítom!
Sajtóiroda
2015. március 6.