A polgári közép elleni politikai támadások okairól A kombinált fogó két szára Bizonyos baloldali, de nevük elhallgatá­sát kérő elemzők szerint a kisgazdapárt „nem ideológiai vagy hagyományos ala­pokon áll, hanem az érdekérvényesítés alapján". (Új Magyarország, 97. I. 14., 9. old.) Ugyanezen szerzők a Fideszt veszé­lyes ellenfélnek tartják, mivel más pártokkal összefogva alternatívát jelenthet a jelenlegi koalícióval szemben. A rejtélyes szakemberek szerint a 98-as választások­nak három esélyese van: a szocialisták, a kisgazdák és a Fidesz. Következtetéseik szerint, melyek döbbenetesen hasonlíta­nak Pokol Béla helyzetértékeléséhez (Új Magyarország, 1997.I. 6., 14. o.), ha felcse­réljük a szocialista és a kisgazda fogalmakat, hasonló eredményt kapunk - a polgári közép erőit bármily eszközzel vissza kell szorítani. Mivel az Európai Unió államaiban mindenhol a polgári jobbközép, illetve a polgári (nem marxista eredetű) baloldal pártjai kormányoznak, a két, nem igazá­ból eurokonform politikai irányzat straté­giája nem meglépő. Ezek közül a hatal­mon lévő létező baloldalnak (az MSZMP utódpártjából és a hozzájuk csatlakozott balliberálisokból álló kormányzatnak) tu­lajdonképpen utolsó esélye annak elhitetése, hogy „nincs alternatíva". Mivel két és fél éves kormányzásuk alatt a lakosság szemében tragikus teljesítményt nyújtot­tak, és szociális érzékenységük csak egy igen szűk réteg - saját klientúrájuk - irá­nyában lépte át az ingerküszöböt, hatalmon maradásuk utolsó eszköze a való­ban kormányképes jobbközép polgári erők szétforgácsolása, lejáratása. Tegyük hozzá, igen változatos, m indig naprakész eszközökkel. A z eszköztárba tartozik az „ezek még nem szedték meg magukat, de mi már jóllaktunk" fedőnevű kommu­nikációs stratégia, az „itt mindenki cinkos volt, aki élt" kezdetű, morálisan erősen kétséges okfejtés, valamint a mestersége­sen szított szélsőjobb veszély elleni kol­lektív harc szükségessége, illetve a polgá­ri pártok ezekkel való kokettálásának ve­szélye. Mindezek kiegészítéséül pedig határozottan érezhető a kétpólusos poli­tikai mező médiabeli megjelenítésének szándéka is (I. a Kód Kft. kutatási ered­ményeit). Eszerint az egyik pólust a meg­ tépázott, de jóllakott, mosolygós „kleptokraták" , a másikat a kommunistafaló, „igazságos" és az országot most már tényleg rendbe tevő, de karikatúraszerűen ábrázolt Torgyán doktor képviselné. Amennyiben ez a két pólus lefedné a ma­gyar lakosság teljes érdekképviseletét és jövőképét, szavunk se lehetne. A társada­lom egészét érintő kutatások azonban azt mutatják, hogy az ország többsége nyu­gati értelemben vett normális, polgári de­mokráciában kíván élni, ahol egyként adott az egyéni kiválóság érvényesülésé­nek lehetősége és érvényesül a társadal­mi szolidaritás elve. Ezt a jövőképet kép­ viseli a polgári közép. A másik irányzatot - ha úgy tetszik, a kombinált fogó másik szárát - a populista, magát nemzeti jobbnak nevező irány­zat képviseli. A populista jelző itt nem pejorative értendő, csupán a demokrácia sajátos felfogására utal, mely szerint a vá­lasztópolgárnak azt kell mondani, amit hallani akar. Ebből adódnak például a kisgazdapárt programjának időnként kommunisztikus, ellentmondásos ígére­tei az európai Tajvanról (ahol egyébként tavaly tartották az első demokratikus vá­lasztásokat). Ennek a felfogásnak a mér­hetetlen hátrányát a Horn-kormány ép­pen most tapasztalja, a választási ígérete­ket ugyanis a választók hajlamosak utóbb számon kérni. Ezért csak olyan po­litikai erőnek ajánlható ez a stratégia, amelyik valójában nem akar hatalomra kerülni. A kisgazdapárt állítólag nem ilyen. Talán ezzel is magyarázható, hogy a sokat emlegetett kisgazda program népszerűsítése helyett a Torgyán-féle kommunikációs stratégia középpontjá­ban - a kormánypártokéhoz hasonlóan - a legstabilabb és legfontosabb elem a pol­gári alternatíva lejáratása. (Se szeri, se száma azoknak a durva, gyalázkodó hangnemű nyilatkozatoknak, melyeket a kisgazdapárt különböző politikusai - el­sősorban az elnök és az o tanácsadói - nemcsak a Fidesz, hanem az M D F és a K D N P egyes politikusai rovására elkö­vettek.) A fenti stratégia ideológiáját fo­galmazta meg említett cikkében Pokol Béla professzor. Maga az elméleti konst­rukció igen érdekes, a politikai valóságra alkalmazva azonban egyszerre kacagtató és bosszantó. Utóbb a szerző bevallotta, hogy a felvázolt vízió nem teljesen ko­moly (Ú j Magyarország, 97. I. 13., 9. o.), ám a felvetés azóta is hullámokat vet, ezért érdemes érvelését elemezni. Pokol Béla szerint a hagyományosan antikommunista Fidesz mint a jobbközép vezető ereje félfordulatot hajtott végre, s a volt kommunisták hatalmon maradását segíti ezentúl. Mivel ez a következtetés egy olyan interjú értelmezéséből született (Magyar Hírlap, 1996. december 21., M H Extra), melyben az állt, hogy amíg az MSZP vezetői között lesznek olyanok, akik 1990 előtt valamilyen szerepet ját­szottak a politikában, s ez nem ebben az évezredben várható, a két párt között együttműködés nem képzelhető el, Po­kol Béla konklúziói sem vehetők komo­lyan. (Csak emlékeztetőül: a Fideszt a szocialisták már 1994-ben is hívták a ko­alícióba, s a válasz akkor is igen tömör volt: nem.) A valaha szebb napokat látott nagy tekintélyű politológus elemzései azonban a nem baloldali szimpatizáns ol­vasótáborban m indig meghallgatásra találnak, hatása tehát nem hagyható figyel­men kívül. Igaz, Pokol Béla jó egy évvel ezelőtt még azt javasolta, hogy a K D N P váltsa fel az SZDSZ-t a koalícióban, s a szocialisták „nemzeti" szárnyával össze­ fogva kormányozzon. Hasonló jellegű el­ képzelése volt, amikor az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltjének a szocialista Szűrös Mátyást javasolta. A politológia azonban társasjátékként is felfogható, így kár volna ezeknek az elképzeléseknek a hátterét boncolgatni. (M int ahogy azért is kár, hogy Pokol Béla pártpolitikai ámokfutásával kockára teszi tudományos munkásságának hitelét is.) Tény azonban, hogy a létező baloldal és a populista jobboldal az érdekérvénye­sítés terén egy platformon áll. A két irányzat közötti együttműködés látszólag lehetetlen, hiszen egymást kibékíthe­tetlen ellenfelekként határozzák meg. A populista tézisek alapján azonban egy­ mást nem mindig tekintik ellenfélnek. Valószínűleg ennek a közös nevezőnek köszönhető az úgynevezett népi szocialisták mítosza. A közös érdekek alkalma­sint tettekben is megjelennek Hogy né­hány példát mondjunk: ma valószínűleg Latorcai János Budapest főpolgármestere, ha a kisgazdák nem indítanak külön je­löltet; valószínűleg ellenzéki (akár a többi ellenzéki párt által is támogatott kisgaz­da!) polgármestere lenne Rákospalotá­nak, ha Torgyán József nem erőszakolta rá saját - volt MSZMP-s öccsét a helyi kisgazdákra; parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozna a privatizációval, ha a kisgazdák nem akadályozzák ezt meg; az ellenzéki egyetértést felrúgva a kisgaz­dák hallgatólagosan részt vesznek a TV 2 értéken aluli koncesszióba adásában. És valószínűleg ide sorolható az összehangolt, kétoldali támadás, ahol a polgári kö­zepet egyszerre nevezik kommunista és szélsőjobb kollaboránsnak. A tények azonban makacs dolgok, a motivációk további elemzésétől most azért tekintünk el, mert az már nem férne bele a békés egymás mellett élés kereteibe. Mert szá­munkra továbbra sem a kisgazdapárt, hanem az MSZP-SZDSZ-koalíció a le­győzendő ellenfél. Kövér László a FIDESZ-MAGYAR Polgári Párt alelnöke