Tisztelt Ünneplő Közönség!

Tisztelettel köszöntöm a Magyar Természetvédők Szövetségét születésnapjukon, fennállásuk negyed százados ünnepén! Születésnapi ajándékként egy képzeletbeli fényképalbumot szeretnék Önökkel fellapozni, amelyben kicsit már megsárgult felvételek láthatók, felelevenítve az elmúlt huszonöt év azon eseményeit, ahol akár együtt is feltűnhettünk volna, ahol természetvédő és politikus egyformán ott lehetett. Vagy ott is volt.

Az első kép a születés évéhez kapcsolódik. 1989-ben járunk. Nyilvánvalóan a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer elleni tüntetések lehetnek az első közös emlékeink.

Amikor a természet megóvására irányuló akarat, valamint a szabadságra, a nemzeti együttérzésre és önrendelkezésre, a morális alappal rendelkező józan döntésekre építő politikai rendszer kialakítására irányuló akarat egyet jelentett.

Huszonöt év távlatából már sokak számára elhalványult a tudás, miért volt olyan egységes a tiltakozás a Dunára tervezett betonmonstrumok ellen. Nem árt emlékeztetni rá, hogy az egy önkényes, az adófizetők forintjaival mit sem törődő, közmegegyezés nélküli, természetpusztító beruházási elképzelés volt, s az ezzel szembeni fellépés - mint a kommunizmus, a tervgazdaság elleni küzdelem jelképe – ma is jogosnak mondható. Albumunk második képe születhetett volna az Európai Uniós csatlakozásunk napján, 2004. május 1-jén.

Nem szokták említeni, hogy Magyarország jelentős természeti értékeket vitt magával a belépéskor.

Olyan összefüggő, még természetesnek tekinthető területeket, európai összehasonlításban páratlan fajgazdagságot, ami a Kárpát-medence sajátja. Kiemelkedő felelősségünk, hogy ezt a biodiverzitást megőrizzük. Meg kell találni azt a gazdaságpolitikai stratégiát, ami nem másolja le azt a nyugat-európai mintát, aminek eredményeképpen ott fokról-fokra, kis lépésekben, de annál nagyobb eredményességgel gyakorlatilag felszámolták az ökológiai változatosságot.

Ebben az értelemben a munkát és az újraiparosítást a középpontba helyező új gazdaságpolitika azt kell jelentse, hogy a hozzáadott érték a tudásból, az ötletességből, az innovációból, az alacsony anyag- és energiafelhasználást megvalósító technológiákból és az ezeket érvényre juttató szorgalomból, kitartásból fakad – s nem egyszerűen az erőforrások feléléséből. Bár az Európai Unió egy rendkívül kiterjedt környezetvédelmi joganyaggal rendelkezik, de ennek rendelkezései kevéssé érzékenyek az EU-n belüli regionális különbözőségekre, ezért nem állítható, hogy az uniós csatlakozás egyértelműen pozitív környezetpolitikai hatással járt volna. Sajnos kicsit leszoktunk az önálló gondolkodásról és nemzeti érdekeink felismeréséről.

Az elmúlt évtized környezetpolitikáját az határozta meg, hogy melyik Európai Uniós célkitűzés teljesítésétől vagyunk még a legtávolabb, s hogy Brüsszel milyen környezeti infrastruktúra-fejlesztést támogat anyagilag. Így aztán jelentős eredményeket értünk el a műanyag-palackok újrahasznosításában, közben emberi életeket oltott ki a vörösiszap-ár, továbbra is veszély a cianidos bányászat európai jelenléte, egyszerre küzdünk évről-évre az árvizekkel és az aszályokkal, s nem csökken a biodiverzitás-vesztés üteme sem.

Miközben tisztában kell lennünk a bolygónk egészséges ökoszisztémájának megőrzésére vonatkozó globális felelősségünkkel – nem szem elől tévesztve a közös európai természeti örökség megvédését – határozottabb nemzeti érdekérvényesítésre van szükség itthon és az Európai Uniós jogalkotásban. Ez viszont azt feltételezi, hogy van közös gondolkodás a magyar nemzet tagjai között arról, hogy melyek a legfontosabb környezeti problémáink, s azok megoldásában mely eszközök lehetnek a leghatékonyabbak. A környezetvédelmi szabályozásban nem további mennyiségi expanzióra, hanem jelentős minőségi fejlesztésre van szükség.

A harmadik felvétel, amelyen együtt szerepelhetünk, 2008-ból való. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács megalakulásáé. De rögtön mellette lehet egy – negyedik – kép 2011 húsvétjáról is, amikor az új Alaptörvényünk megszületett.

A két alkalom szorosan kötődik egymáshoz. Az Alaptörvény számos rendelkezésével, az általa említett alapelvekkel, jogokkal és kötelezettségekkel, az általa nevesített intézményekkel – kiegészülve a nem az alkotmány által előírt intézményekkel, mint amilyen az NFFT is – egy a világban szinte egyedülálló védelmi rendszert hoztunk létre a jövő nemzedékek érdekeinek képviselete, a fenntarthatóság és a környezet megóvása érdekében.

Erre az elvi keretre az ENSZ főtitkára is felfigyelt, amikor ezen rendszer egyik elemét, a jövő nemzedékek szószólójának intézményét – ami ma az egységes ombudsmani intézmény része – a világ egyik, a fenntarthatóságot leginkább szolgáló, mintaértékű megoldásaként nevesítette.

„Az életünket és vérünket, de zabot, azt nem” ősi magyar mentalitást követve, ami hatásosan szervesül a pató pálos halogató taktikával, számos esetben az elvi meggyőződést nem követik a gyakorlati megvalósítások, a tettek. Ezért bölcs megoldás – többek között – a döntéshozóktól független, de korlátozott hatalommal rendelkező ellenőrző intézmények létrehozása és működtetése. Ezek az intézmények jelölhetik ki azokat a határokat, amiket semmilyen esetben sem szabad átlépni, amikor a jövő nemzedékek, a természeti környezet sérülhetnek egy beruházás vagy egy közpolitikai döntés nyomán. Az Alaptörvény szellemének érvényesítését segítheti, hogy nemcsak megalkottuk a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát, de az országgyűlési képviselők arról is rendelkeztek, hogy kétévente a stratégia előrehaladásáról számot is kell adni a Parlamentben.

Megújuló politikai kultúrára van szükség, ahol az Alaptörvény nem marad írott malaszt, ahol az Országgyűlés által szentesített nemzeti stratégiáknak kötő ereje van, ahol az intézmények érdemben betölthetik hivatásukat, s ahol a közösségek képesek a mindenkori politikát a távlatos érdekeiknek megfelelő cselekvésre ösztönözni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha e négy képre tekintünk, ezek üzenetét egységükben látjuk, fontos következtetésekre juthatunk a következő 25 évünkre. Nem számoltunk le véglegesen a szocialista tervgazdaság örökségével mindaddig, amíg nem hagyjuk magunk mögött annak materializmusát, kicsinyes anyagiasságát, és a mindennapi megélhetés biztonságát alkuk és zsarolások révén felajánló erkölcstelenségét.

A természet értékeit, a jó környezeti állapotot, nemzetünk tagjainak közös örökségét nem lehet ugyanis az anyagiasság alapján megvédeni. Fontosak a természettudományok által kifejlesztett fogalmak és indikátorok, azokat használni is kell a közpolitikai döntések alátámasztásához, az egyes alternatívák közötti választáshoz, de mindez nem elég, ha a természet mélyebb értelmét nem ismerjük fel, s azt nem tudjuk a nemzet tagjaival megvitatni.

Nem elég azt regisztrálni, hogy bizonyos döntések következtében csökkenne a biodiverzitás, károsodna a rendszer alkalmazkodóképessége, hogy hány faj jutna a kihalás szélére. Természeti környezetünk nem absztrakt tudományos elméletek tárgyiasult példatára, hanem a teljes emberi élet egyik előfeltétele, nemzeti azonosságtudatunk része, versek, népdalok és szimfóniák ihletői. Történeteink vannak róla, kedvenc ösvényeink futnak benne, ismerjük színeit és illatait.

Annak az örökségnek a része, amit elődeink helyeztek a kezünkbe, s azt szeretnénk, ha utódaink is élvezhetnék azt.

A környezetszennyezés csak egyik megnyilvánulása annak az egész világra kiterjedő morális természetű válságnak, amivel feladatunk és hivatásunk megküzdeni. Nem csak a biodiverzitás csökken, de rohamosan halnak ki nyelvek (nagyjából hasonló sebességgel, mint a fajok), tűnnek el kulturális szokások, hagyományok, sőt, a fejlett gazdaságú országokban a népesség száma is csökken.

Mintha egy olyan pusztító versenybe kezdtünk volna, hogy a természet létezőit vagy magunkat sikerül-e hamarabb eltüntetni a Föld színéről... A természet megóvása ezért nem a környezetvédelemmel, mint technikával kezdődik, hanem az erkölcsi eszméléssel, a felelősségteljes, a hosszú távú hatásokkal is számoló döntéshozatallal, a gazdasági fejlődés természetének, módjának helyes megválasztásával.

Ha sikerül szakítanunk a materializmus egyeduralmával, akkor nem csak a bruttó hazai termék nagysága lesz számunkra a siker kizárólagos mércéje, hanem fel tudjuk tenni a kérdést: mi volt e gazdasági növekedés forrása, milyen a gazdasági fejlődés minősége?

Az valóban az emberekért volt, őket szolgálta-e, ideértve különösen a nyomor elidegenítő és tartós helyzeteinek felszámolását? S el tudjuk-e utasítani azt a jóléti növekményt, amit a nemzeti erőforrások kifosztásával, túlhasználatával érhetnénk el?

Azért is különösen fontos a nemzeti összetartozás érzésének helyreállítása, a demokratikus közbeszéd morális tartalmának rehabilitálása, mert erkölcsi tartópillérek nélkül az elszigetelt egyén sokkal nehezebben dönt úgy, hogy aktuális fogyasztásának egy része helyett inkább a nemzeti tőke megőrzésére, karbantartására, gyarapítására, benne a természet védelmére fog áldozni.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Mint az látható, nem kis feladatok tornyosulnak a természet védelme érdekében szövetkező emberek közössége előtt. Önök azonban támaszkodhatnak tapasztalataikra, hagyományaikra, s arra az erkölcsi tőkére, amit 25 éves tevékenységükkel felépítettek. Így jogos a reményük, hogy ezekkel a kihívásokkal is sikerrel küzdhetnek meg.

Ehhez kívánok Önöknek egészséget, bölcsességet és állhatatosságot a következő negyedszázadra is. Isten éltesse Önöket sokáig!