Tisztelt Honfitársaim!

Március elején találkoztunk itt, az alapkőletételen. Fél esztendő alatt elkészült az iskola, mert voltak emberek, akik megálmodták, kilobbizták, pályázatot írtak, beadták, megtervezték, megszervezték, felépítették, elszámolták, kifizették. Sokan, nagyon sokan dolgoztak ennek a mai napnak a sikeréért. Polgármester úr és képviselőtársai, a hivatal munkatársai, a kivitelezők, a leendő tanári kar, a pénzügyi fedezetet biztosító kormány, és ne feledkezzünk meg a legfontosabbakról, az ország polgárairól, akiknek négyévnyi áldozata és munkája lehetővé tette, hogy legyen miből biztosítani a pénzügyi feltételeket.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Olyan lesz a jövő, mint amilyen ma az iskola – tartja a mondás. Ha Magyarország és Szigetszentmiklós jövője olyan lesz, mint a ma átadandó iskola, akkor azt jelenti, az elmúlt időszakban mindannyian eredményesen dolgoztunk.

Az új iskolában mai nappal véget ért a fizikai építkezés, ám holnaptól kezdetét veszi a szellemi.

Ebben a pillanatban, amikor méltán vagyunk büszkék erre a nagyszerű épületre, s az építők kiemelkedő munkájára, ebben a pillanatban sem szabad felednünk, hogy hamarabb felépíthetünk egy ilyen épületet, gyorsabban láthatjuk el nagyteljesítményű számítógépekkel, mint hogy abból iskola lenne. Az iskolát ugyanis a tanárok és diákok által alkotott közösség teremt, az teszi iskolává.

Mindannyian tudjuk, mi minden dől el akkor, amikor becsukódik az osztályterem ajtaja és megkezdődik a tanítás. A tanítás és a tanulás, ami jó esetben csoda. A tanítás és a tanulás, ami jó esetben munka. A hétköznapi élet csodája: a jól végzett munka öröme.

Gyermekkorunk egyik közkedvelt tanítómestere, Öveges József mondotta: „Iskolai tudásunk egy része majdnem nyomtalanul eltűnik. De bennünk marad életünk végéig a kifejlett akarat, szellemünk ügyessége, a tervszerűség, fortélyosság, amivel bármikor harcolni tudunk értelmünk nehézkessége ellen... Az a harcos, akinek megmarad fegyverzete, ereje, ügyessége, könnyű szívvel nyugszik bele a zsákmány elvesztésébe, mert szerzett és megmaradt tehetségeivel bármikor újhoz, értékesebbhez juthat.” Az iskola felelőssége tehát, hogy jó iránytűvel és erős vértezettel lássa el diákjait egy különösen felgyorsult és kiszámíthatatlan világban való helytállásra. E célból fiataljainknak minden tudásra szükségük lesz. Ép testben ép lélekre és mindehhez az arányosság és harmónia érzékére egy mindinkább aránytalanságokkal és hangzavarral küzdő világban.

Az új iskola alapítói és fenntartói pontosan tudják, hogy a harmónia képességéhez leginkább a zene vezet. Agykutató tudósoktól tudjuk, hogy az emberi agyban lévő milliárdnyi agysejt közötti kapcsolat összhangját a dallam és a zene erősíti.

Kodály üzenetének megfelelően tehát, megteremtettük annak feltételét, hogy a szigetszentmiklósi új zeneiskolában a zene valóban a mindenkié lehet.

Tisztelt Tanári Kar, Tanítók, Tanárnők, Tanár Urak!

Mindazok, akik ebben a szép, új iskolaépületben kezdik meg a tanítást ebben a tanévben, szerencsésnek mondhatják magukat. Nemcsak a korszerűség nyújtotta kényelem előnyére gondolok, mely talán hiányzik vagy kevésbé van jelen az ország régebbi iskoláinak falai között. Hanem arra is, hogy szimbolikusan is részesei lehetnek egy újrakezdésnek, valami új megteremtésének.

2010-ben az ország választópolgárai úgy döntöttek, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy és amilyen irányba haladtak, mert ha nem fordítunk az ország szekerének rúdján, akkor az a már nagyon közeli szakadékban köt ki. Igaz volt ez nemcsak a gazdaságunk és pénzügyeink akkori állására, de az élet minden területére: az önkormányzatokra, az egészségügyre, a közbiztonságra, a honvédelemre, a nemzetpolitikára és az oktatásügy minden szintjére és ágazatára is Mindez nem csak anyagiak vonatkozásában volt igaz, de szellemi, erkölcsi tekintetben is.

A dolgok a fejük tetejére álltak, kezdték elveszíteni eredeti értelmüket, kifordulni önmagukból. elveszíteni céljukat.

Az iskoláinkban elharapózó erőszak, a tanárok s magának az iskolának, mint intézménynek a tekintélyvesztése, a diákok, pedagógusok és szülők között lassan-lassan, hallgatólagosan kialakuló teljesítményminimalizáló konszenzus riasztó tünetei voltak mindennek. Rendet kellett, rendet kell tenni az életünkben, amíg nem késő. Az iskoláinkban is. Ehhez kezdtünk hozzá négy esztendeje s ennek folytatására kaptunk felhatalmazást április 6-án.

A központi kormányzat tanügyirányításban viselendő felelősségének helyreállítása, a pedagógus életpálya-modell megvalósítása és a tankönyvellátás reformja mind azt a célt szolgálja, hogy az állam minden polgárával szemben teljesíteni tudja egyik legalapvetőbb kötelezettségét: az életben való – képességekhez, szorgalomhoz, teljesítményhez mért – anyagi boldogulás alapjául szolgáló ismeretanyag és a közösségbe hasznos tagokként való beilleszkedés lehetőségét adó szellemi és lelki útravaló, vagyis együtt az élet emberként való éléséhez szükséges tudás átadását.

Tisztában vagyunk azzal, hogy minden változás, a biztonságot adó megszokás elhagyása bizonytalanságot, sőt érdeksérelmeket is szül, hogy nem csak előnyei – például a bérek növekedése –, de bizonyos fajta hátrányai – például a követelményszint növekedése – is vannak. Az is világos, hogy – mint minden, amit emberek alkottak és mozgatnak – az új rendszernek is vannak gyermekbetegségei, működési zavarai, vagy – akár – kiküszöbölendő konstrukciós hibái. Mindez azonban – véleményem szerint – másodlagos.

A lényeges az, hogy Önök most áthozhatnak ezek közé az új falak közé mindent, ami fontos hivatásuk kiteljesítéséhez: az eddig megszerzett tudást, tapasztalatot, szép emléket – s kívül hagyhatnak mindent, ami – esetleg Önökben vagy emberi-szakmai kapcsolataikban rejlő akadályként – gátolta Önöket hivatásuk gyakorlásában. Ezzel az új intézménnyel kaptak egy keveseknek jutó lehetőséget, egy fehér lapot, amelyre szabadon írhatnak.

Kívánom Önöknek, hogy ne csak most legyenek büszkék erre az új iskolára, hanem pályájuk végeztével is elégedetten emlékezhessenek vissza arra, hogy részt vállalhattak valami új, valami jó létrehozásában.

Tisztelt Szülők! Kívánom Önöknek, hogy gyermekeiken keresztül sok örömük teljék az új iskolában. S egyben kérem Önöket, segítsék gyermekeik boldogulását azzal, hogy segítik tanáraikat. Elsősorban azzal, hogy ami a gyermeknevelésből a családra tartozik, azt nem hárítják át az iskolára. Azzal, hogy megkövetelik gyermekeiktől tanáraik és diáktársaik tiszteletét, s ahogy a civilizációnk alapjaként szolgáló erkölcsi útmutatás szól: elsősorban szeretni tanítják őket. Kedves gyerekek!

Nektek pedig kívánom, hogy érezzétek magatokat sokkal jobban ebben az iskolában, mint ahogy el tudjátok képzelni, ahogy egy iskolában érezheti magát egy diák. Vegyétek birtokba, becsüljétek meg, becsüljétek meg magatokat, és legyetek nagyon okosak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az országgyűlés elnökeként és szigetszentmiklósi polgárként a magam nevében is szeretném megköszönni mindenkinek, aki ezért a szép ügyért dolgozott.

Kívánom, hogy ez az iskola adjon sok szigetszentmiklósi fiatalnak életre szóló útravalót, a tanári karnak szakmai sikereket, a szülőknek örömet és Szigetszentmiklós közösségének elégtételt az elvégzett munkáért és önbizalmat, lendületet az előttünk álló feladatokhoz.

Isten adjon ehhez erőt mindannyiunknak!