Beszéd a Civitas Fortissima ünnepén
Tisztelt Polgármester úr,
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Tisztelt Emlékező Közösség!
CIVITAS FORTISSIMA! Ma azokra a balassagyarmati hazafiakra emlékezünk, akik a XX. század elején tetteikkel adtak örök érvényű választ arra az egyszerű kérdésre, amelyet a történelem minden magyar nemzedéknek minden korszakban megkerülhetetlenül nekiszegez:
Meg tudjátok-e védeni azt, ami a Tiétek?
Meg tudjátok-e védeni Magyarország igazát?
„Nehéz vagy reménytelen helyzetekben a legmerészebb tervek a legbiztonságosabbak„ – írta az ókori római történetíró, Titus Livius.
A honfoglaló magyarok Gyarmat törzse az Ipoly partján merész tervvel teremtett biztonságos hont, teremtett értékes magyar hagyatékot a korabeli kereskedelmi és hadi útvonalak által keresztezett, sokak által birtokolni vágyott területen.
A magyarok egy másik nemzedéke a tatárjárás nehéz időszakában, IV. Béla királyunk idején itt, ezen a földön épített katonai őrhelyből magyar várat, mely bölcsője volt a biztonságos jövőnek és a majdani városnak, Balassagyarmatnak.
A magyarok következő nemzedékének a XVI. században volt erejük megőrizni a várost a négy évtizedes török uralom alatt, majd miután a XVII. században a törökök felégették a végvárat és gyakorlatilag elpusztították Balassagyarmatot, a korabeli magyar nemzedékek a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem adták fel Gyarmat törzsének hagyatékát. Újrateremtették a várost, amelyet a következő századok nemzedékei felvirágoztattak, és szellemi, gazdasági ereje révén Balassagyarmatot a XX. század elejére Palócország büszke fővárosává tették.
Az első világháború idején a balassagyarmatiak osztoztak magyar kortársaik sorsában: ekkor Magyarország négy esztendő során több mint hárommillió katonát küldött a frontokra, akik idegen földön, idegen érdekekért harcoltak és több mint félmillióan meghaltak, miközben szülőföldjük, Magyarország és benne Balassagyarmat védtelen maradt.
A történelem ebben a drámai helyzetben ekkor szegezte a kérdést az otthon maradt balassagyarmatiaknak: meg tudjátok-e védeni ami a Tiétek?
Örök tisztelet azoknak, akik tettekkel válaszoltak ezen kérdésre: egy reménytelen korban megvédték Balassagyarmatot és megvédték a magyar becsületet is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországot, és benne Balassagyarmatot 1919-ben nem a történelmi véletlen sodorta tragikusan kiszolgáltatott és védtelen helyzetbe.
Magyarországot az sodorta végveszélybe, hogy a középkor óta nem rendelkezett a nemzetet megvédeni képes önálló államisággal, nem rendelkezett önálló állami akarattal és önálló állami szervezettel. Móricz Zsigmond 1919-ben úgy fogalmazott, hogy Magyarország rabszolgaállam volt 1526 óta, 1867 óta pedig Ausztria gyarmata.
A bajokat csak súlyosbította, hogy 1918-1919-ben Károlyi Mihály majd Kun Béla vezetésével olyan politika irányíthatta Magyarországot, amely nem a magyarok érdekeit képviselte a külföld előtt, hanem a külföldi, idegen érdekeket képviselte a magyarok között.
Az 1867 május 22-én kelt Cassandra levelében Kossuth Lajos pontosan érzékelte a magyar államiság hiányának veszélyét, amikor így fogalmazott:
"… A magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részévé decretáltatik, s annak nemcsak szervezete s vezénylete, de még alkalmazása is a magyar miniszteri felelősség alul elvonatik, és a magyar Országgyűlésnek nem felelős birodalmi kormány rendelkezése alá bocsáttatik. A hadi költségvetés megvizsgálásának s megszavazásának joga a magyar Országgyűléstől elvonatik (…) s így idegen avatkozásnak, szavazásnak, határozásnak vettetik alá.
Ez által elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfőbb, legpraktikusabb életbiztosítékát. Elveszti azon tehetségét, hogy a népekre annyi szerencsétlenséget árasztó háborújogot saját nemzeti érdekei szempontjából önállólag fékezhesse vagy a nemzetközi viszonyokat ellenőrizhesse.
Maga ezen két tény elég arra, miszerint tagadni ne lehessen, hogy Magyarország (…) idegen érdekek vontató kötelére akasztatik."
1918. október 31-én Károlyi Mihály miniszterelnök lett. Hadügyminisztere, a hírhedt Linder Béla másnap, november 1-én parancsot adott a magyar katonák lefegyverzésére, november 5-én kijelentette, hogy az országot nem fenyegeti támadás, a katonák menjenek haza. A következő hetekben és hónapokban keletről, északról és délről idegen katonaságok támadtak a védtelen Magyarországra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
Ezen okok vezettek az 1919. januári balassagyarmati helyzet kialakulásához is. A nemzetét megóvni képtelen magyar állam hiányában, felelős Magyar politikai vezetés hiányában a balassagyarmatiak csak magukra számíthattak a betolakodó cseh légió katonaságával szemben.
Az idegen katonaság erőszakoskodásait megelégelő balassagyarmati lakosság tüntetést rendezett január 27-én a vármegyeház nagytermében, ahol úgy határoztak, hogy az idegen államra hűségesküt nem tesznek, és azt nem hajlandóak szolgálni. A krónikások feljegyezték, hogy a gyűlésen Pongrácz György vármegyei főjegyző, a nógrádi dzsentri megtestesítője és Schmuch István mozdonyvezető az emelvényen kezet fogtak az egybegyűltek lelkes éljenzése közben, mintegy jelképezve, hogy minden politikai és osztálykülönbséget félretesznek, amíg a városban ellenség tartózkodik.
A szavakat hamarosan tettek követték és a balassagyarmati polgárok a hozzájuk csatlakozó magyar katonákkal együtt fegyveres erővel űzték ki a megszállókat a városból, örök példát mutatva bátor cselekvésből a külső és belső ellenségei által megbénított Magyarországnak.
Minden évben január 29-én emlékezzünk név szerint is a Civitas Fortissima tíz halálos áldozatára, a sors teremtette hősökre, akiknek átlagéletkora 24,5 esztendő volt.
Emlékezzünk tehát Nagy Józsefre, Dancsok Ferencre, Virág Lajosra, Czakó Balázsra, Rózsa Andrásra, Petrovics Andrásra, Vancsó Józsefre, Hovoj Józsefre, Hrubecz Mártonra és Weisz Sándorra.
A Balassagyarmat visszafoglalásáért és megtartásáért vívott harcban egymásra talált a város: munkás vasutasok együtt harcoltak a vallásos parasztkatonákkal, vagyonukra büszke polgárokkal és az őket vezető dzsentri tisztekkel. Volt közöttük magyar és szlovák, volt katolikus, evangélikus és zsidó honfitársunk. Megtették egymásért és a városért, amit meg kellett tenniük. Jeszenszky Kálmán apátplébános visszaemlékezésében így idézte fel a harcokban halálosan megsebesült huszonhárom esztendős Czakó Balázs honvéd életének utolsó perceit:
„Magához hívatott s mikor a lelkieket elvégeztük, megkérdeztem: Fiam, nincs-e valami mondanivalód az otthon maradott szüleid számára?”
„Tessék velük tudatni, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem - volt a válasz.”
Tisztelt Emlékező Közösség !
1919-ben Balassagyarmat becsülettel megvédte önmagát, ám a történelmi Magyarország áldozata lett vezetői korábbi tévedéseinek és az idegen túlerőnek. 1920-ban a történelem a következő alkuajánlatot tette a magyarságnak: ha a magyarok lemondanak történelmi országukról, visszakapják az 1526 óta nem létező önálló államukat, önálló nemzeti és állami életet élhetnek, sőt, még az elszakított országrészekkel együtt elszakított magyar nemzetrészeknek is méltósággal élhető közösségi jogokat és életet ígértek.
A magyarság a nyomasztó idegen túlerővel szemben és belső erőtlensége miatt kénytelen volt elfogadni az alkut. Rendkívüli erőfeszítések és áldozatok árán a magyarság 1920 után, két évtized alatt életképessé tette az ellenségei által egyébként életképtelennek szánt magyar államot, mely állam önállóságát és szuverenitását 1944. március 19-én először a hitleri Németország, majd közvetlenül ezt követően a sztálini Szovjetunió számolta fel.
1947-48-ban második alkuajánlat érkezett, brutális erővel. A lényege az volt, hogy miután lemondtak a történelmi országról, a magyarok mondjanak le a nemzetükről is. Ezért cserébe megmarad az államuk, igaz hogy az szocialista állam lesz, de megmarad, és ez az állam még a legvidámabb barakká is válhat a kommunizmus lágerében. A magyarság a fojtogató szorításban és a nemzeti összetartozást tudatosan üldöző, bomlasztó belső meghasonlottság hatására, az 1956-os gyönyörűséges forradalom és szabadságharc leverése után ismét kénytelen volt elfogadni az alkut.
A harmadik alkuajánlat 1989-1990-ben érkezett, elegánsnak és barátinak tűnt, de az ajánlat igazi célja csak fokozatosan bontakozott ki: miután a magyarok lemondtak a történelmi országukról, lemondtak a nemzetükről, gyakorlatilag mondjanak le az államukról is. Ezért cserébe tagok lehetnek egy olyan fogyasztói közösségben, amelynek nem szabad hinnie sem Istenben, sem nemzetben, sem családban.
Így válna lehetségessé alig egy évszázad alatt kiforgatni egy nemzetet önmagából, történelmi országából és nemzeti államából.
Tisztelt Honfitársaim!
A magyarság 2010-ben úgy döntött, ezt a harmadik alkuajánlatot nem fogadja el.
A magyar választópolgárok többsége 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint Balassagyarmat polgárai 1919. január 29-én: megvédik önmagukat és megvédik Magyarországot.
A 2010-ben megalakult új Országgyűlés és új kormány arra kapott megbízást a magyarországi választópolgárok többségétől, hogy építsenek egy olyan új magyar államot, amely védi, és többé soha nem hagyja cserben a magyar nemzetet, olyan felelős kormánypolitikát vártak, amely nem a külföldi érdekeket képvisel Magyarországon, hanem a magyar érdekeket külföldön.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért fogadtuk el Magyarország új alaptörvényét, hogy legyen megfelelő alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének.
Ezért folytatunk olyan gazdaságpolitikát, amelynek célja az értékteremtő munka becsületének visszaszerzése; azért, hogy a magyar emberek által megtermelt érték Magyarországon hasznosuljon, hogy a nemzetközi cégek ne a lakosságot sújtó extraprofithoz, hanem befektetésükkel és munkájukkal arányos tisztes haszonhoz jussanak Magyarországon, mindannyiunk javára. Ezért védjük meg a magyar földet, hogy a magyar gazdák urai lehessenek a saját életüknek a saját országukban. Ezért folytatunk olyan család- és társadalompolitikát, nemzetpolitikát, amelynek az a célja, hogy a magyarság lélekszámban és lélekben, az összetartozás érzésében ismét megerősödve képes legyen saját érdekei, értékei és hagyományai, közösségei megvédésére és képviseletére.
Tesszük mindezt azért, mert az 1919-es balassagyarmati polgárokhoz hasonlóan hisszük, hogy mi, valamennyien, mai magyarok, napjainkban is meg tudjuk védeni Magyarország igazát. Mert ennyivel tartozunk — nemcsak önmagunknak és az utánunk jövő nemzedékeknek, de — azoknak is, akiknek bátorságára és áldozatvállalására emlékezni gyűltünk össze.
Isten segítsen bennünket, hogy méltóak lehessünk emlékükhöz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Tisztelt Emlékező Közösség!
CIVITAS FORTISSIMA! Ma azokra a balassagyarmati hazafiakra emlékezünk, akik a XX. század elején tetteikkel adtak örök érvényű választ arra az egyszerű kérdésre, amelyet a történelem minden magyar nemzedéknek minden korszakban megkerülhetetlenül nekiszegez:
Meg tudjátok-e védeni azt, ami a Tiétek?
Meg tudjátok-e védeni Magyarország igazát?
„Nehéz vagy reménytelen helyzetekben a legmerészebb tervek a legbiztonságosabbak„ – írta az ókori római történetíró, Titus Livius.
A honfoglaló magyarok Gyarmat törzse az Ipoly partján merész tervvel teremtett biztonságos hont, teremtett értékes magyar hagyatékot a korabeli kereskedelmi és hadi útvonalak által keresztezett, sokak által birtokolni vágyott területen.
A magyarok egy másik nemzedéke a tatárjárás nehéz időszakában, IV. Béla királyunk idején itt, ezen a földön épített katonai őrhelyből magyar várat, mely bölcsője volt a biztonságos jövőnek és a majdani városnak, Balassagyarmatnak.
A magyarok következő nemzedékének a XVI. században volt erejük megőrizni a várost a négy évtizedes török uralom alatt, majd miután a XVII. században a törökök felégették a végvárat és gyakorlatilag elpusztították Balassagyarmatot, a korabeli magyar nemzedékek a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem adták fel Gyarmat törzsének hagyatékát. Újrateremtették a várost, amelyet a következő századok nemzedékei felvirágoztattak, és szellemi, gazdasági ereje révén Balassagyarmatot a XX. század elejére Palócország büszke fővárosává tették.
Az első világháború idején a balassagyarmatiak osztoztak magyar kortársaik sorsában: ekkor Magyarország négy esztendő során több mint hárommillió katonát küldött a frontokra, akik idegen földön, idegen érdekekért harcoltak és több mint félmillióan meghaltak, miközben szülőföldjük, Magyarország és benne Balassagyarmat védtelen maradt.
A történelem ebben a drámai helyzetben ekkor szegezte a kérdést az otthon maradt balassagyarmatiaknak: meg tudjátok-e védeni ami a Tiétek?
Örök tisztelet azoknak, akik tettekkel válaszoltak ezen kérdésre: egy reménytelen korban megvédték Balassagyarmatot és megvédték a magyar becsületet is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországot, és benne Balassagyarmatot 1919-ben nem a történelmi véletlen sodorta tragikusan kiszolgáltatott és védtelen helyzetbe.
Magyarországot az sodorta végveszélybe, hogy a középkor óta nem rendelkezett a nemzetet megvédeni képes önálló államisággal, nem rendelkezett önálló állami akarattal és önálló állami szervezettel. Móricz Zsigmond 1919-ben úgy fogalmazott, hogy Magyarország rabszolgaállam volt 1526 óta, 1867 óta pedig Ausztria gyarmata.
A bajokat csak súlyosbította, hogy 1918-1919-ben Károlyi Mihály majd Kun Béla vezetésével olyan politika irányíthatta Magyarországot, amely nem a magyarok érdekeit képviselte a külföld előtt, hanem a külföldi, idegen érdekeket képviselte a magyarok között.
Az 1867 május 22-én kelt Cassandra levelében Kossuth Lajos pontosan érzékelte a magyar államiság hiányának veszélyét, amikor így fogalmazott:
"… A magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részévé decretáltatik, s annak nemcsak szervezete s vezénylete, de még alkalmazása is a magyar miniszteri felelősség alul elvonatik, és a magyar Országgyűlésnek nem felelős birodalmi kormány rendelkezése alá bocsáttatik. A hadi költségvetés megvizsgálásának s megszavazásának joga a magyar Országgyűléstől elvonatik (…) s így idegen avatkozásnak, szavazásnak, határozásnak vettetik alá.
Ez által elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfőbb, legpraktikusabb életbiztosítékát. Elveszti azon tehetségét, hogy a népekre annyi szerencsétlenséget árasztó háborújogot saját nemzeti érdekei szempontjából önállólag fékezhesse vagy a nemzetközi viszonyokat ellenőrizhesse.
Maga ezen két tény elég arra, miszerint tagadni ne lehessen, hogy Magyarország (…) idegen érdekek vontató kötelére akasztatik."
1918. október 31-én Károlyi Mihály miniszterelnök lett. Hadügyminisztere, a hírhedt Linder Béla másnap, november 1-én parancsot adott a magyar katonák lefegyverzésére, november 5-én kijelentette, hogy az országot nem fenyegeti támadás, a katonák menjenek haza. A következő hetekben és hónapokban keletről, északról és délről idegen katonaságok támadtak a védtelen Magyarországra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
Ezen okok vezettek az 1919. januári balassagyarmati helyzet kialakulásához is. A nemzetét megóvni képtelen magyar állam hiányában, felelős Magyar politikai vezetés hiányában a balassagyarmatiak csak magukra számíthattak a betolakodó cseh légió katonaságával szemben.
Az idegen katonaság erőszakoskodásait megelégelő balassagyarmati lakosság tüntetést rendezett január 27-én a vármegyeház nagytermében, ahol úgy határoztak, hogy az idegen államra hűségesküt nem tesznek, és azt nem hajlandóak szolgálni. A krónikások feljegyezték, hogy a gyűlésen Pongrácz György vármegyei főjegyző, a nógrádi dzsentri megtestesítője és Schmuch István mozdonyvezető az emelvényen kezet fogtak az egybegyűltek lelkes éljenzése közben, mintegy jelképezve, hogy minden politikai és osztálykülönbséget félretesznek, amíg a városban ellenség tartózkodik.
A szavakat hamarosan tettek követték és a balassagyarmati polgárok a hozzájuk csatlakozó magyar katonákkal együtt fegyveres erővel űzték ki a megszállókat a városból, örök példát mutatva bátor cselekvésből a külső és belső ellenségei által megbénított Magyarországnak.
Minden évben január 29-én emlékezzünk név szerint is a Civitas Fortissima tíz halálos áldozatára, a sors teremtette hősökre, akiknek átlagéletkora 24,5 esztendő volt.
Emlékezzünk tehát Nagy Józsefre, Dancsok Ferencre, Virág Lajosra, Czakó Balázsra, Rózsa Andrásra, Petrovics Andrásra, Vancsó Józsefre, Hovoj Józsefre, Hrubecz Mártonra és Weisz Sándorra.
A Balassagyarmat visszafoglalásáért és megtartásáért vívott harcban egymásra talált a város: munkás vasutasok együtt harcoltak a vallásos parasztkatonákkal, vagyonukra büszke polgárokkal és az őket vezető dzsentri tisztekkel. Volt közöttük magyar és szlovák, volt katolikus, evangélikus és zsidó honfitársunk. Megtették egymásért és a városért, amit meg kellett tenniük. Jeszenszky Kálmán apátplébános visszaemlékezésében így idézte fel a harcokban halálosan megsebesült huszonhárom esztendős Czakó Balázs honvéd életének utolsó perceit:
„Magához hívatott s mikor a lelkieket elvégeztük, megkérdeztem: Fiam, nincs-e valami mondanivalód az otthon maradott szüleid számára?”
„Tessék velük tudatni, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem - volt a válasz.”
Tisztelt Emlékező Közösség !
1919-ben Balassagyarmat becsülettel megvédte önmagát, ám a történelmi Magyarország áldozata lett vezetői korábbi tévedéseinek és az idegen túlerőnek. 1920-ban a történelem a következő alkuajánlatot tette a magyarságnak: ha a magyarok lemondanak történelmi országukról, visszakapják az 1526 óta nem létező önálló államukat, önálló nemzeti és állami életet élhetnek, sőt, még az elszakított országrészekkel együtt elszakított magyar nemzetrészeknek is méltósággal élhető közösségi jogokat és életet ígértek.
A magyarság a nyomasztó idegen túlerővel szemben és belső erőtlensége miatt kénytelen volt elfogadni az alkut. Rendkívüli erőfeszítések és áldozatok árán a magyarság 1920 után, két évtized alatt életképessé tette az ellenségei által egyébként életképtelennek szánt magyar államot, mely állam önállóságát és szuverenitását 1944. március 19-én először a hitleri Németország, majd közvetlenül ezt követően a sztálini Szovjetunió számolta fel.
1947-48-ban második alkuajánlat érkezett, brutális erővel. A lényege az volt, hogy miután lemondtak a történelmi országról, a magyarok mondjanak le a nemzetükről is. Ezért cserébe megmarad az államuk, igaz hogy az szocialista állam lesz, de megmarad, és ez az állam még a legvidámabb barakká is válhat a kommunizmus lágerében. A magyarság a fojtogató szorításban és a nemzeti összetartozást tudatosan üldöző, bomlasztó belső meghasonlottság hatására, az 1956-os gyönyörűséges forradalom és szabadságharc leverése után ismét kénytelen volt elfogadni az alkut.
A harmadik alkuajánlat 1989-1990-ben érkezett, elegánsnak és barátinak tűnt, de az ajánlat igazi célja csak fokozatosan bontakozott ki: miután a magyarok lemondtak a történelmi országukról, lemondtak a nemzetükről, gyakorlatilag mondjanak le az államukról is. Ezért cserébe tagok lehetnek egy olyan fogyasztói közösségben, amelynek nem szabad hinnie sem Istenben, sem nemzetben, sem családban.
Így válna lehetségessé alig egy évszázad alatt kiforgatni egy nemzetet önmagából, történelmi országából és nemzeti államából.
Tisztelt Honfitársaim!
A magyarság 2010-ben úgy döntött, ezt a harmadik alkuajánlatot nem fogadja el.
A magyar választópolgárok többsége 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint Balassagyarmat polgárai 1919. január 29-én: megvédik önmagukat és megvédik Magyarországot.
A 2010-ben megalakult új Országgyűlés és új kormány arra kapott megbízást a magyarországi választópolgárok többségétől, hogy építsenek egy olyan új magyar államot, amely védi, és többé soha nem hagyja cserben a magyar nemzetet, olyan felelős kormánypolitikát vártak, amely nem a külföldi érdekeket képvisel Magyarországon, hanem a magyar érdekeket külföldön.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért fogadtuk el Magyarország új alaptörvényét, hogy legyen megfelelő alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének.
Ezért folytatunk olyan gazdaságpolitikát, amelynek célja az értékteremtő munka becsületének visszaszerzése; azért, hogy a magyar emberek által megtermelt érték Magyarországon hasznosuljon, hogy a nemzetközi cégek ne a lakosságot sújtó extraprofithoz, hanem befektetésükkel és munkájukkal arányos tisztes haszonhoz jussanak Magyarországon, mindannyiunk javára. Ezért védjük meg a magyar földet, hogy a magyar gazdák urai lehessenek a saját életüknek a saját országukban. Ezért folytatunk olyan család- és társadalompolitikát, nemzetpolitikát, amelynek az a célja, hogy a magyarság lélekszámban és lélekben, az összetartozás érzésében ismét megerősödve képes legyen saját érdekei, értékei és hagyományai, közösségei megvédésére és képviseletére.
Tesszük mindezt azért, mert az 1919-es balassagyarmati polgárokhoz hasonlóan hisszük, hogy mi, valamennyien, mai magyarok, napjainkban is meg tudjuk védeni Magyarország igazát. Mert ennyivel tartozunk — nemcsak önmagunknak és az utánunk jövő nemzedékeknek, de — azoknak is, akiknek bátorságára és áldozatvállalására emlékezni gyűltünk össze.
Isten segítsen bennünket, hogy méltóak lehessünk emlékükhöz.
Sajtószolgálat
2014. január 29.