Tisztelt Miniszterelnök Urak, tisztelt Klára Asszony!
Kedves vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

Az Országgyűlés nevében köszöntöm Önöket a magyar rendszerváltozást követő első szabadon választott magyar miniszterelnök és egyben a XX. századvég Európájának egyik igazi államférfija, Antall József miniszterelnök halálának 20. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésünkön.

Antall József 15 éves volt, amikor Magyarországot 1947-ben foglyul ejtette a kommunizmus.

Négy évtizeden keresztül a magyarországi kommunisták rendszere üldözött és elfojtott mindent, ami keresztény, mindent, ami nemzeti és mindent, ami demokrata volt.

Mindezek ellenére, egyfajta magyar csodaként, a kommunizmus bukásakor Antall József egy tudatosan keresztény, felelősen nemzeti és a demokrácia iránt mélyen elkötelezett, felkészült politikusként vált Magyarország első szabadon választott miniszterelnökévé.

A politikus és politikai gondolkodó, Bibó István írta, hogy a „közösségi vezetéshez és irányításhoz, mint általában minden alkotáshoz, két dolog szükséges: a ténylegesen keresztülvihető dolgokat szem előtt tartó gyakorlati realizmus és a feladatok belső törvényeit jól felismerő lényeglátás. Ha egy közösség a hazugságnak valamiféle zsákutcájába beleszorul, annak első következménye az, hogy nem talál realista és lényeglátó embereket, akikre a maga vezetését rábízhassa.„

1990-ben Magyarország kilépett tehát a hazugság zsákutcájából, és azonnal meg is találta a maga felkészült, realista és lényeglátó vezető politikusát: Antall Józsefet.

A politikus Antall József tudatos kereszténysége az európaiságában gyökerezett.

Szavai szerint Európában tulajdonképpen még az ateisták is keresztények, hiszen Európa kereszténysége kultúrát, etikát és szemléletet jelent.

Osztotta az Európai Unió egyik alapítója, Robert Schuman egykori francia miniszterelnök azon hitvallását, mely szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

A magyar miniszterelnök, Antall József ezt hazájára is vonatkoztatta: keresztény Magyarországot akart, mert csak annak van jövője.

Felelős nemzeti értékrendje és elhivatottsága abból a meggyőződéséből fakadt, hogy a XX. századi politika ugyan szétszakította a magyarokat a Kárpát-medencében és szétszórta a nagyvilágban, de a magyarok sorsközösségét megőrzik az államhatárokon és földrészeken átívelő, elszakíthatatlan nyelvi, kulturális és lelki kötelékek, s ezt a rendszerváltozás utáni demokratikus politikának is figyelembe kell vennie.

Ezért fogalmazott úgy - a magyar nemzetpolitikában korszakalkotó módon - hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretne lenni.

Azt is tudta, hogy a nemzeti eszme a politikai Európa egyik legszilárdabb alkotóeleme. Az euroatlanti integráció híveként és aktív cselekvőjeként pontosan értette, hogy a nemzetközi integrációk nem lehetnek sikeresek az egyes nemzetek saját anyagi és szellemi erejének összpontosítása, azaz a nemzeti integrációk nélkül.

Antall József a parlamenti demokrácia és a demokratikus értékek iránt mélyen elkötelezett értelmiségi ember volt, aki – politikai ellenfeleitől eltérően – hitt abban, hogy a politikai élet szereplői között kell legyen egy minimális közös nevező: éppen ezen értékekben való megegyezés és az ebből fakadó minimális szolidaritás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Antall József politikája ezen az elvi, erkölcsi talapzaton nyugodott.

A magyar miniszterelnök tudta, hogy a demokrácia és a közvélemény uralmának korában – minden hamis látszat ellenére – valójában az elvi és erkölcsi politika az egyetlen tisztességes politika, és egyúttal a leggyümölcsözőbb reálpolitika is.

Antall Józsefnek nem voltak illúziói. Pontosan felmérte, hogy mire vállalkozik; hogy mennyire nehéz lesz a szocializmus négy évtizedes hazugságának zsákutcájából kivezető út.

Amikor letetette a miniszterelnöki esküjét, felidézte azt a keserves történelmi tapasztalatot, mely szerint magyar miniszterelnöknek lenni sokszor volt már életveszélyes feladat; olyan feladat, amely nem ritkán erkölcsi vagy valódi halállal zárult. Az ő esetében hamar kiderült, hogy egy életpusztító betegség nyomása alatt kell dolgoznia, szó szerint a halál árnyékában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történészek feladata lesz a rendszerváltozás időszakáról, annak eredményeiről és tévedéseiről, mulasztásairól, lehetőségeiről és kényszerűségeiről pontos tudományos látleletet állítani és elfogulatlan értékítéletet mondani.

Számunkra, Antall Józseffel kortárs politikusok számára – akár kormánypártiak, akár ellenzékiek voltunk vagy vagyunk – a rendszerváltoztató miniszterelnök teljesítménye őszintén nem lehet távolságtartó, szenvtelen vizsgálódás tárgya, hiszen abban a néhány rövid esztendőben, amely a politikában és az ország élén számára adatott, mi is szereplői voltunk az ő történetének. Csak annyira tudjuk tárgyilagosan szemlélni az ő tevékenységét, amennyire a sajátunkét tudnánk – azaz: nehezen. S ez így rendjén is van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Remélem, nem lépem át az illendőség határát, ha – némiképp visszaélve a helyzetemmel – személyes motívumot is szövök a mondandómba. A néhai miniszterelnök úr kilenc hónappal előbb született, mint édesapám, és mindössze tizenkilenc nappal előbb hunyt el.

Az első szabadon választott kormány programjának vitája során a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „csak akkor tudjuk ezt az országot felemelni, ha fiatalok és öregek együttesen képesek erre”. Mi, akkori fiatalok, húsz évvel ezelőtt egy kicsit magunkra maradtunk sok megválaszolatlan kérdéssel. S ezek között van, amire – természetesen – már soha nem is kaphatunk választ.

Milyen lenne ma Magyarország, s benne a polgári politikai közösség képe, ha nem csak ilyen kis idő adatik számára a cselekvésre? Nem tudhatjuk meg. De abban biztosak lehetünk, hogy ez a néhány esztendő alapjaiban formálta Magyarország jövőjét, s ezen esztendők nélkül talán mi sem lehetnénk ma itt. Adjunk tehát hálát a Gondviselésnek, hogy Antall József miniszterelnök úr társai, és munkájának folytatói lehettünk.

Emlékezzünk, és maradjunk méltóak az emlékéhez!