Tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Szeretettel köszöntök mindenkit, aki a mai napon fontosnak tartotta, hogy együtt emlékezzünk az Országházban a felelős magyar értelmiség egyik XX. századi közösségi csúcsteljesítményének, az 1943-ban megszervezett szárszói találkozónak a hetvenedik évfordulójára.

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm körünkben Somodi István urat, a korabeli szárszói találkozó résztvevőit a Püski Könyvkiadó mai vezetőjét, Püski István urat és hasonlóképpen köszöntöm a szárszói találkozó szellemi örököseinek, az 1987-ben megtartott lakiteleki találkozónak a jelenlévő képviselőit.

Hetven esztendő távlatából, a XX. század történéseinek és következményeinek ismeretében megállapíthatjuk: a szárszói találkozó egyediségét nem önmagában az 1943-as vészterhes idő adja, hanem az, hogy a XX században sem előtte és sem utána nem adatott meg, hogy a magyar értelmiségi elit egymást jobboldalinak és baloldalinak tekintő része hasonló nemzeti felelősséggel viszonyult volna a magyar jövőhöz, mint ahogy azt a korabeli szárszói résztvevők valamennyien tették.

Eszmetörténeti szempontból Szárszón a baloldali osztályharcos, marxista internacionalizmus és a jobboldali nemzeti gondolat eszméinek képviselői vitáztak egymással a jövőről, oly módon, hogy mindeközben a baloldali álláspont nem akarta mellőzni a magyar nemzeti érdekek szempontjait, és a jobboldali álláspont sem kívánta megkerülni a társadalmi, szociális szempontokat.

A szárszói vitának ez adja történelmi egyediségét, időtálló értékét pedig néhány kiemelkedő vitapartner intellektuális teljesítménye és a résztvevők vitathatatlan felelősségérzete biztosítja.

Hetven esztendő után izgalmas kérdés, hogy a történelem a szárszói vitapartnerek közül kit és mikor igazolt vagy cáfolt, de ezen kérdéseknél is fontosabb Szárszó tanulsága: nincs időtálló értelmiségi vagy politikusi teljesítmény nemzeti felelősségérzet nélkül.

Valahányszor a nemzeti felelőtlenség útjára lépett magyar értelmiség és politika képviselői erőszakkal vagy hazugsággal kisebbségbe, cselekvés-képtelenségbe tudták kényszeríteni a nemzeti felelősséget valló társaikat, a magyar nemzet mindig tragikus árat fizetett érte.

A balliberális értelmiség és politika a XX. századot ezzel a nemzeti felelőtlenséggel kezdte és azzal is zárta: az 1920-as trianoni országvesztés idejére tudatosan lebénította a magyarságot, míg az 1990-es rendszerváltás küszöbére tudatosan eladósította a magyar államot majd azután, amikor csak tehette, tudatosan kifosztotta vagy némi sikerdíj fejében segített idegeneknek kifosztani Magyarországot. A század eleje és vége között, annak közepén, 1956-ban pedig hazaárulással és idegen tankokkal vérbe fojtotta a magyarság szabadságharcát.

Mindezek tapasztalatában különösen értékelendő az 1943-as szárszói találkozó. Többek között azt üzeni, hogy Magyarországon a baloldaliság és a hazafiság mégsem eleve egymást kizáró fogalmak; azt a reményt hordozza, hogy a XXI. században valamikor talán ismét színreléphet egy nemzeti felelősséggel rendelkező baloldali elit.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1943-ban Németh László azzal kezdte szárszói előadását, hogy feltette a kérdést: miként süllyedhetett a magyarság bennszülötté tulajdon országában?

2012-ben több százezer magyar vonult Budapest utcáin és azt hirdették: Nem leszünk gyarmat!

1943-ban Németh László azt kérte a magyar jövőt alakító nemzedékektől, hogy a szabadság, amelyet ígérnek, valóban a magyarok szabadsága legyen. És azt is kérte, ne engedjék megnyomorítani azt a munkásnépet, amelynek az érdeke a szájukon van.

2010 óta Magyarország kormánya azért folytat politikai és gazdasági szabadságharcot, hogy a magyar emberek által megtermelt haszon a magyar embereknél maradjon, hogy a magyarság szabadon rendelkezhessen saját erőforrásaival.

1943-ban Németh László érthetően fogalmazott a harmadik út kapcsán. Lassan mondta, hogy a baloldal is értse, a jelenkor és utókór részére idézzük fel hát mi is a szavait: " Tegyük fel, hogy Új-Guineában van egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Ú-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most feláll valaki, és azt kérdi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? "

2010-ben a magyarság azzal bízta meg az országot irányító politikát, azért dolgozzon, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.

Az előbbi összefüggések okán felmerül a kérdés: nyújthat-e ennél nagyobb elégtételt a Történelem a szárszói nemzeti gondolatnak?

Németh László attól a különös végzettől tartott, amely soha nem engedi a magát megváltani kívánó magyarságnak, hogy amit a maga javára megkezdett, azt be is fejezhesse. Az évtizedekig eltiport szárszói nemzeti gondolatnak a legfőbb elégtétele az lesz, ha a magyarság véghezviszi önmaga megváltását, amelyet a XXI században, 2010-ben megkezdett. És ezúttal végig fogja vinni, ezúttal végig fogjuk vinni.

Mindehhez kívánok mindenkinek töretlen hitet, vasakaratot és jó egészséget!