“Legfontosabb követelménynek azt tartottam, hogy a püspök szeresse az igazságot és ahhoz élete árán is ragaszkodjék: azt se dicséretért vagy sikerekért, se félelemből vagy érdekből föl ne áldozza. A püspök semmilyen körülmények között sem mondhatja a fényt árnyéknak, vagy az árnyékot fénynek, a jót rossznak vagy a rosszat jónak…. “

Főtisztelendő Püspök Úr! Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindszenty József bíboros emlékirataiban ezekkel a tiszta szavakkal fogalmazta meg hitvallását. Egy felelős keresztény egyházférfi és egy öntudatos magyar ember hitvallása volt ez, amely a XX. században kiváltotta minden keresztényellenes és magyarellenes magyarországi politikai rendszer dühét és erőszakát.

Mindszenty Józsefet első alkalommal 1919. február 9-én Károlyi Mihály rendszere tartóztatja le. Kun Béla rendszere 1919. március 21-én rögtön átveszi a magyar pap őrizetét. 1944 novemberében Szálasi rendszere csukja börtönbe. Később Rákosi rendszere veti börtönbe és hurcolja meg Mindszentyt majd 1956. november 4-től a Kádár rendszer “szökött rabként” kezeli és kényszeríti tizenöt esztendős szobafogságra az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének épületében. Valamennyi politikai rendszer a felsoroltak közül tulajdonképpen ugyanazt akarta: Mindszenty Józsefet elhallgattatni és elszakítani keresztény híveitől és magyar népétől.

Már Károlyi Mihályék rendőrei is azt követelik Mindszentytől, ne beszéljen népével, ugyanez bőszíti Kun Béláékat, zavarja Szálasit, dühíti Rákosit és Kádárt, utóbbiak rettegnek még az emlékétől is, különösképpen az emlékirataitól. Mert a hazugságra mindig az jelenti a legnagyobb veszélyt, aki szereti az igazságot. Az, aki az árnyékot nem mondja fénynek, és a rosszat nem mondja jónak.

“ Ha az volna a kérdés, honnan vesszük a jogot, hogy szavunkat felemeljük, emelt fővel válaszolunk: magyarok vagyunk, elszakíthatatlan sorsközösségben élünk és akarunk élni a nemzettel“ – így fogalmaz Mindszenty katolikus magyar főpap társaival együtt az 1944. október 31-én Szálasihoz intézett memorandumban.

Károlyi Mihály, Kun Béla, Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás és Kádár János – ezek a nevek fémjelzik a magyarság huszadik századát összességében csaknem felerészben uraló öt politikai rendszert, amelyekben az a közös, hogy céljaiban illetve következményeiben valamennyi magyarellenes és keresztényellenes volt. Csak ebben az összefüggésben érthető meg igazán Mindszenty József sorsa, csak így teljesedik ki a főpap sorsszerű jelszava: Devictus Vincit – Legyőzetve győzni.

Tisztelt Emlékező Közösség !

Magyarországon sokan és sokat szenvedtek a huszadik században kereszténységükért és magyarságukért, de áldozatával talán senki nem tudott olyan élesen rávilágítani a politikai rendszereken áthúzódó keresztényellenességre és magyarellenességre, mint Mindszenty tette. Mindszenty József sorsa kulcs a magyar huszadik század megértéséhez és iránytű a magyar jövő építéséhez.

Már 1916-ban az Édesanya című könyvében fogalmazza meg Mindszenty azt a veszélyt, hogy a marxizmus gyakorlati módszereiben egyház- és vallásromboló, amely céljai elérésében a szelíd képmutatástól a leggonoszabb terroreszközökig mindent hajlandó igénybe venni. Leninék az istentelenséget terjesztik – mondja Mindszenty –, céljuk, hogy a vallási és a nemzeti közösségek felszámolása után átgyúrják a család és a házasság fogalmát is.

1946-ban Mindszenty a nemzeti szocialisták és a nemzetközi szocialisták által közösen hangoztatott azon tételéről fejti ki a véleményét, mely szerint a vallás magánügy. Ezt írja:

“Az lehet magánügy, hogy felfele vagy kétfelé fésüljük-e hajunkat. (…) Ez a másik embert és a társadalmat nem érinti. Az már nem magánügy viszont, hogy a törkölyt és a szilvát a kisüstön a finánccal vagy anélkül akarjuk-e kifőzni. Gondolom, a társadalomra legalább az is annyira jelentős lehet, hogy van-e Isten? Van-e felebarát, avagy csak ordasok falkája vagyunk-e? (…) Ahol a vallás már magánügy, ott korrupcióba, bűnbe és kegyetlenségbe fullad az élet. (…) Hitlerék is magánüggyé tették a vallást. Jött is utána Dachau, Auschwitz, és a Gestapo. Gyönyörű emberi élet Isten nélkül: az öreget, beteget, bénát állami parancsra ölik meg, a zsidót gázkamrába vetik, 60 millió katona a fronton, 10 millió a földben, 20 millió ember földönfutó egész Európában. (…) Aztán jön egy kis revolver, Hitler agyonlövi magát, mert így sikerült a magánügy.”

A kétpólusúnak mondott világrend kialakulásának idején, 1947-ben Mindszenty úgy fogalmaz, “azzal is tisztában voltam, hogy a kereszténység és a bolsevizmus egy látványos világnézeti harcban e pillanatban magyar földön méri össze erejét. Ebben a drámai helyzetben másodrendű kérdéssé lett, hogy győzünk-e. A győzelemnél is fontosabb ügy lett a helytállás példája és erkölcsi parancsa.”

Mindszenty 1956-ban is osztozik Magyarország sorsában: nyolc év kommunista börtön után annyi ideig szabad, ameddig hazája is az. November 3-án este a magyarok bíborosa az Országház épületében még felolvashatja a nemzetéhez intézett rádiószózatát. “A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. (…) Ami ma keresztülvihető, azt senki ne halassza holnapra.“ – mondta Mindszenty. Az a bizonyos holnap – 1956. november 4-e – ugyanis vérben, hazaárulásban és nemzetárulásban fogant több mint három évtizedes kádári szocializmust hozott Magyarországnak és hosszú bezártságot, majd haláláig tartó külföldi száműzetést Mindszenty Józsefnek.

Másfél évtized házi rabság után a szabadnak mondott nyugati világ és a Kádár-rendszer elvtelen alkuja kényszeríti Mindszentyt Magyarország elhagyására. Neki ekkor is volt ereje egyszerre hűségesnek és igaznak maradni. Hűséges maradt Istenéhez, egyházához és nemzetéhez. Megtalálta a szolgálat további lehetőségeit, és a Nyugatra szakadt magyarság egy egész nemzedéke számára lett követendő személyes példa az ő élete.

A szocialista világban töltött raboskodása után a száműzött Mindszenty megismerhette a nyugati, szabadnak és jólétinek mondott fogyasztói világot is. Ekkor írja emlékirataiban azt, hogy “csak tapasztalatlan és a történelemben járatlan értelmiségi ember képzelheti, hogy lehetséges az úgynevezett semlegesség álláspontjára helyezkednünk a közélet lényeges kérdéseiben (…) A transzcendens hit megváltó tartalma nélkül, a különböző civilizációk vagy lassan, vagy gyorsabban, de egymás után elsorvadtak, kiürültek és aztán eltűntek.”

Tisztelt Emlékező Közösség!

Sokan gondolták úgy, hogy az 1975-ben elhunyt Mindszenty József rendszerváltozás utáni, 1991-ben történt hazahozatala és esztergomi újratemetése egyben a magyarellenes és keresztényellenes szocialista korszak magyarországi végének a jelképe is.

Akik ezt remélték, tévedtek: a korszak történelmi értelemben ugyan véget ért, de a rendszerváltozás utáni szocialisták ugyanott folytatták és folytatnák a jövőben is, ahol elődeik abbahagyták: a magyar állam szétzilálása, eladósítása és idegen érdekeknek való kiszolgáltatása, a magyar nemzet megbélyegzése, megalázása, tagjainak egymással szembe való uszítása, a magyar társadalom kifosztása, szellemi- erkölcsi lealacsonyítása változatlanul a rendszerváltozás utáni – úgynevezett – baloldali politika sajátja.

Mi, akik 2010-ben felhatalmazást kaptunk a magyar választóktól arra, hogy újjáépítsük a magyar államot és megerősítsük a magyar nemzetet, ismerjük és elismerjük Mindszenty József igazságát, vállaljuk érte a küzdelmet itthon és külföldön egyaránt.

Sok európai társunkkal együtt hisszük, hogy a vallás, a nemzet és a család nem Európa múltja, hanem jövőjée.

Hisszük, hogy nincs Európa kereszténység nélkül, nincs Európa az európai nemzetek nélkül, nincs európai önazonosság nemzeti önazonosság nélkül.

Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Megőrizzük magunknak, és az utánunk jövő magyar nemzedéknek továbbadjuk Mindszenty József igazságát, azt se dicséretért vagy sikerekért, se félelemből vagy érdekből föl nem áldozzuk.

Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy ezt a szobrot ma felavathassuk.

Álljon itt minden korok keresztény magyarjai számára figyelmeztetésképpen kötelezettségeinkre.