Beszéd a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének 20 éves évfordulóján
Tisztelt Elnök urak!
Tisztelt Alelnök úr!
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden születésnap alkalom arra, hogy megállapítsuk, annyira vagyunk fiatalok, mint amennyi reményünk illetve önbizalmunk van, és annyira vagyunk öregek, mint amennyi kétség és félelem él bennünk.
Ennek jegyében szívből köszöntöm a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét 20. születésnapján, köszönöm, hogy meghívtak, hogy ma együtt ünnepelhetünk.
Húsz esztendő – egy ember életében is sok, és egy közösségében sem kevés. Az évforduló egyfelől alkalom, hogy visszatekintsünk a megtett útra, másfelől pedig arra, hogy köszönetet mondjunk azért, hogy a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége bejárhatta ezt az utat: szolgálta a magyar nemzet egyik közösségének, a horvátországi magyarok közösségének érdekeit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kommunizmus bukását követően, 1990 után a Kárpát-medencében élő magyar közösségek megkezdték máig tartó demokratikus küzdelmüket azért, hogy a születő új világban is magyarok maradhassanak. Miközben a kárpát-medencei magyarság jogokért küzdött, a horvátországi magyar közösségnek a délszláv háborúban szó szerint az életért kellett harcolnia.
Önöknek egy rettenetes háború kellős közepébe vettetve kellett megtalálniuk a szülőföldön való megmaradás útját. A második világháború óta nem látott ennyi borzalmat és szenvedést Európa. Mindezt azért, mert valahol valakik úgy gondolták, hogy a nemzeti közösségek nem egyenrangúak, hogy az egyik nemzetet megilleti a méltóság, a jog és az erő, a másik nemzetnek pedig megaláztatás, jogtalanság és hanyatlás jár. Akik így gondolták, végül a történelem süllyesztőjébe kerültek, de előtte súlyos árat fizettettek meg a délszláv térség minden nemzeti közösségével.
A magyarok és a horvátok közötti ezer éves kapcsolat és barátság alapján nem volt kérdés, hogy a két nemzeti közösség tagjai, Zrínyi Miklós utódai vállvetve fognak küzdeni közös szülőföldjük védelme érdekében.
Nem volt kérdés, hogy Kórógy, Szentlászló, Pélmonostor és a többi magyar lakta település melyik oldalon fog fegyvert megmaradása és szabadsága érdekében, hogy elkerülje az etnikai tisztogatásokban legyilkoltak vagy elüldözöttek sorsát, hogy megvédje otthonát, ősei ezer esztendős földjét. Az itt élő magyarok ezzel akkor a legtöbbet tették otthonuk, szülőföldjük védelmében és sokat tettek Horvátországért, a horvátok szabadságának ügyéért is.
Aztán hosszú évek után megérkezett a béke. Mindannyian emlékezünk arra a képre, ami a hazatelepülőket fogadta. Aknamezők a határban, sőt aknák a főút közepén, a házak között. Összelőtt tornyok, széttört harangok, betört gerincű, összeroskadt templomok. Romos házak mindenütt: kormos és golyóverte falak, szétvert és összeégett bútorok, földbe taposott gyermekjátékok és könyvek. Olyan csend volt ezekben a falvakban, hogy csak a szelet lehetett hallani.
Azóta újra állnak a templomok. Nagy áldozat, nagy küzdelem, hatalmas munka árán, sok esztendő bénultsága után – de újra állnak.
Mindaz, ami itt történt újra bebizonyította: fegyverrel és erőszakkal időlegesen esetleg el lehet foglalni egy országot, el lehet venni egy falut, le lehet rombolni egy házat. De hazát és otthont csak egy egész élettel lehet kiérdemelni és felépíteni. Rombolni, gyilkolni könnyű: egy pillanat alatt lehet – de építeni és megmaradni egy egész életen át kell. A horvátországi magyarok újra megnyerték a maguk számára a szülőföldet, újjáépítették otthonaikat és ismét bebizonyították, hogy a bajban is hűséges társai horvát barátaiknak, hűséges polgárai Horvátországnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Húsz esztendővel ezelőtt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége azért jött létre, hogy – gróf Széchenyi István szavaival – az emberiség részére megtartsa a magyar nemzetnek azt a közösségét, amely Horvátországban él. Megtartsa magyar nyelvében, hitében és a magyar nemzettel való kapcsolatában. Ezt a küldetést Önök teljesítették. Teljesítették azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésére álltak. Lelkes emberek kiadót szerveztek, könyveket, folyóiratokat adtak ki, egyesületeket segítettek, gondoskodtak a magyar oktatási rendszer működtetéséről, közösséget szerveztek. Úttörői voltak a magyar nemzeti összetartozást segítő intézményeknek, a Magyar Állandó Értekezletnek és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának. Önök mindig tették a dolgukat, amivel a magyar közösségük megbízta a HMDK-t. Tették akkor is, ha személyes áldozatokat kellett hozni, ha nemcsak saját idejüket, energiájukat de a pénzüket is fel kellett áldozni. Tették akkor is, ha nem lehetett megtenni azt, amit kellett, csak azt, amit lehetett.
Húsz esztendős munkájuk nyomán megszületett és felnevelkedett egy új nemzedék, amely életét már a háború utáni időkben élte. Megtanult magyarul álmodni, beszélni, olvasni, gondolkodni itt, Horvátországban.
Kedves Barátaim!
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – tanácsolja a legnagyobb magyar. Az Önök mögött hagyott 20 esztendő méltó az emlékezetünkre és méltó a tiszteletünkre: minden magyaréra – bárhol éljen is a földön. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége a megmaradást szolgálta, a megmaradásért dolgozik, és nincs kétségünk afelől: ezen fog munkálkodni a jövőben is.
Ahhoz azonban, hogy megnyerjük a jövőt, még nagyon sokat kell tennünk a jelenben – itt és most –, mindenkinek a maga helyén. Meg kell erősítenünk kötelékeinket – nemcsak az intézmények, de az emberek és a közösségeik szintjén is. Meg kell erősítenünk és újakat kell létrehoznunk. Nagyon egyszerűen szólva: részt kell vennünk egymás életében.
Az európai jövő még közelebb hozhatja egymáshoz Horvátországot és Magyarországot, tovább erősítheti a két nemzet közötti barátságot és egymásra utaltságot. A jelenleg dúló európai értékrendi és ebből is fakadó pénzügyi válság előbb-utóbb véget ér, és a válság utáni helyzetnek azok az országok, azok a nemzetek lesznek a nyertesei, amelyek hisznek önmagukban, és erejüket össze tudják majd adni a szomszédaik erejével. Magyarország és Horvátország ilyen szomszédai egymásnak, az ezer esztendős horvát-magyar együttélés közös múltja pedig a jövőnk egyik záloga is.
Horvátország európai uniós tagsága, amelynek érdekében Magyarország minden tőle telhetőt megtett, a határok nélküli szomszédság újabb gazdasági és kulturális lehetőségeket nyit meg a horvátországi magyar közösség életében is. Ezek azonban egyelőre csak lehetőségek. Olyan lehetőségek, amelyeket Önöknek kell a saját életükre szabniuk, ki kell találniuk és gondos munkával sikerre kell vinniük. Érdemes tehát felkészülniük erre, Magyarország segíteni fogja Önöket ebben a törekvésükben.
Jó szívvel ajánlom minden horvátországi magyarnak, éljen a magyar állampolgárság megszerzésének a magyar Országgyűlés által 2010-ben megteremtett lehetőségével. Ez nem valamiféle kegy, amit a magyar állam gyakorol. Sokkal inkább mindannyiunk közös jogos öröksége: jog, amit őseink szereztek meg életük munkája és – nehéz időkben bizony – a vérük árán. Jog, amit keserves évtizedek, majdnem egy évszázad után adhatunk vissza Önöknek. Jog és lehetőség, ami Európában sokaknak jár, így a Horvátország határain kívül élő horvátoknak is megadatik a horvát államhoz való természetes kötődésüknek az állampolgárság megszerzésével történő kinyilvánítása.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Önök, horvátországi magyarok, a horvát polgártársaikkal együtt megnyertek egy háborút. Kívánom Önöknek, nyerjék meg a békét is.
Ezt pedig csak akkor lehet, ha sem lélekben, sem lélekszámban nem fogyatkozunk, hanem gyarapodunk. A XXI. század elején, a következő évtizedekre nézve ez a legnagyobb feladat ami a Kárpát-medence minden magyar közössége, így a horvátországi magyarok előtt is áll. Legyőzni magunkban a kétkedést, a reménytelenséget és kishitűséget, a jogos aggodalmakból mozgósító életerőt és energiát kovácsolni magunknak, vállalni a megszülető életet és a szüleink által ránk hagyományozott legnagyobb kincsünket, a magyar nyelvet. Tudatosítani gyermekeinkben, hogy csak akkor lehetnek igazán jó polgárai bármely országnak, ha hűséges tagjai maradnak a magyar nemzetnek, ez a legtöbb amit tehetünk. Kedves Barátaink, ez az, ami mindannyiunknak hatalmában áll, amit mindenki megtehet, amivel magyarként a legbiztosabban erősíthetjük önmagunkat, családunkat, nemzetünket.
Szeretném, ha tudnák, ezen törekvéseikben mindig számíthatnak Magyarországra, a felelős magyar emberekre. Mindig számíthatnak a Fidesz közösségére is, amely a kezdetektől Önökkel együtt küzd ugyanazokért a célokért: a magyarság megmaradásáért, szabadságáért, boldogulásáért. Szeretném, ha tudnák, ismerjük a sorsukat, gondjaikat, küzdelmeiket – és erőnkhöz mérten segítjük küldetésük sikeres teljesítését.
Isten segítsen bennünket legyen velünk, amint az előző húsz esztendőben is velünk volt.
Tisztelt Alelnök úr!
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden születésnap alkalom arra, hogy megállapítsuk, annyira vagyunk fiatalok, mint amennyi reményünk illetve önbizalmunk van, és annyira vagyunk öregek, mint amennyi kétség és félelem él bennünk.
Ennek jegyében szívből köszöntöm a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét 20. születésnapján, köszönöm, hogy meghívtak, hogy ma együtt ünnepelhetünk.
Húsz esztendő – egy ember életében is sok, és egy közösségében sem kevés. Az évforduló egyfelől alkalom, hogy visszatekintsünk a megtett útra, másfelől pedig arra, hogy köszönetet mondjunk azért, hogy a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége bejárhatta ezt az utat: szolgálta a magyar nemzet egyik közösségének, a horvátországi magyarok közösségének érdekeit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kommunizmus bukását követően, 1990 után a Kárpát-medencében élő magyar közösségek megkezdték máig tartó demokratikus küzdelmüket azért, hogy a születő új világban is magyarok maradhassanak. Miközben a kárpát-medencei magyarság jogokért küzdött, a horvátországi magyar közösségnek a délszláv háborúban szó szerint az életért kellett harcolnia.
Önöknek egy rettenetes háború kellős közepébe vettetve kellett megtalálniuk a szülőföldön való megmaradás útját. A második világháború óta nem látott ennyi borzalmat és szenvedést Európa. Mindezt azért, mert valahol valakik úgy gondolták, hogy a nemzeti közösségek nem egyenrangúak, hogy az egyik nemzetet megilleti a méltóság, a jog és az erő, a másik nemzetnek pedig megaláztatás, jogtalanság és hanyatlás jár. Akik így gondolták, végül a történelem süllyesztőjébe kerültek, de előtte súlyos árat fizettettek meg a délszláv térség minden nemzeti közösségével.
A magyarok és a horvátok közötti ezer éves kapcsolat és barátság alapján nem volt kérdés, hogy a két nemzeti közösség tagjai, Zrínyi Miklós utódai vállvetve fognak küzdeni közös szülőföldjük védelme érdekében.
Nem volt kérdés, hogy Kórógy, Szentlászló, Pélmonostor és a többi magyar lakta település melyik oldalon fog fegyvert megmaradása és szabadsága érdekében, hogy elkerülje az etnikai tisztogatásokban legyilkoltak vagy elüldözöttek sorsát, hogy megvédje otthonát, ősei ezer esztendős földjét. Az itt élő magyarok ezzel akkor a legtöbbet tették otthonuk, szülőföldjük védelmében és sokat tettek Horvátországért, a horvátok szabadságának ügyéért is.
Aztán hosszú évek után megérkezett a béke. Mindannyian emlékezünk arra a képre, ami a hazatelepülőket fogadta. Aknamezők a határban, sőt aknák a főút közepén, a házak között. Összelőtt tornyok, széttört harangok, betört gerincű, összeroskadt templomok. Romos házak mindenütt: kormos és golyóverte falak, szétvert és összeégett bútorok, földbe taposott gyermekjátékok és könyvek. Olyan csend volt ezekben a falvakban, hogy csak a szelet lehetett hallani.
Azóta újra állnak a templomok. Nagy áldozat, nagy küzdelem, hatalmas munka árán, sok esztendő bénultsága után – de újra állnak.
Mindaz, ami itt történt újra bebizonyította: fegyverrel és erőszakkal időlegesen esetleg el lehet foglalni egy országot, el lehet venni egy falut, le lehet rombolni egy házat. De hazát és otthont csak egy egész élettel lehet kiérdemelni és felépíteni. Rombolni, gyilkolni könnyű: egy pillanat alatt lehet – de építeni és megmaradni egy egész életen át kell. A horvátországi magyarok újra megnyerték a maguk számára a szülőföldet, újjáépítették otthonaikat és ismét bebizonyították, hogy a bajban is hűséges társai horvát barátaiknak, hűséges polgárai Horvátországnak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Húsz esztendővel ezelőtt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége azért jött létre, hogy – gróf Széchenyi István szavaival – az emberiség részére megtartsa a magyar nemzetnek azt a közösségét, amely Horvátországban él. Megtartsa magyar nyelvében, hitében és a magyar nemzettel való kapcsolatában. Ezt a küldetést Önök teljesítették. Teljesítették azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésére álltak. Lelkes emberek kiadót szerveztek, könyveket, folyóiratokat adtak ki, egyesületeket segítettek, gondoskodtak a magyar oktatási rendszer működtetéséről, közösséget szerveztek. Úttörői voltak a magyar nemzeti összetartozást segítő intézményeknek, a Magyar Állandó Értekezletnek és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának. Önök mindig tették a dolgukat, amivel a magyar közösségük megbízta a HMDK-t. Tették akkor is, ha személyes áldozatokat kellett hozni, ha nemcsak saját idejüket, energiájukat de a pénzüket is fel kellett áldozni. Tették akkor is, ha nem lehetett megtenni azt, amit kellett, csak azt, amit lehetett.
Húsz esztendős munkájuk nyomán megszületett és felnevelkedett egy új nemzedék, amely életét már a háború utáni időkben élte. Megtanult magyarul álmodni, beszélni, olvasni, gondolkodni itt, Horvátországban.
Kedves Barátaim!
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – tanácsolja a legnagyobb magyar. Az Önök mögött hagyott 20 esztendő méltó az emlékezetünkre és méltó a tiszteletünkre: minden magyaréra – bárhol éljen is a földön. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége a megmaradást szolgálta, a megmaradásért dolgozik, és nincs kétségünk afelől: ezen fog munkálkodni a jövőben is.
Ahhoz azonban, hogy megnyerjük a jövőt, még nagyon sokat kell tennünk a jelenben – itt és most –, mindenkinek a maga helyén. Meg kell erősítenünk kötelékeinket – nemcsak az intézmények, de az emberek és a közösségeik szintjén is. Meg kell erősítenünk és újakat kell létrehoznunk. Nagyon egyszerűen szólva: részt kell vennünk egymás életében.
Az európai jövő még közelebb hozhatja egymáshoz Horvátországot és Magyarországot, tovább erősítheti a két nemzet közötti barátságot és egymásra utaltságot. A jelenleg dúló európai értékrendi és ebből is fakadó pénzügyi válság előbb-utóbb véget ér, és a válság utáni helyzetnek azok az országok, azok a nemzetek lesznek a nyertesei, amelyek hisznek önmagukban, és erejüket össze tudják majd adni a szomszédaik erejével. Magyarország és Horvátország ilyen szomszédai egymásnak, az ezer esztendős horvát-magyar együttélés közös múltja pedig a jövőnk egyik záloga is.
Horvátország európai uniós tagsága, amelynek érdekében Magyarország minden tőle telhetőt megtett, a határok nélküli szomszédság újabb gazdasági és kulturális lehetőségeket nyit meg a horvátországi magyar közösség életében is. Ezek azonban egyelőre csak lehetőségek. Olyan lehetőségek, amelyeket Önöknek kell a saját életükre szabniuk, ki kell találniuk és gondos munkával sikerre kell vinniük. Érdemes tehát felkészülniük erre, Magyarország segíteni fogja Önöket ebben a törekvésükben.
Jó szívvel ajánlom minden horvátországi magyarnak, éljen a magyar állampolgárság megszerzésének a magyar Országgyűlés által 2010-ben megteremtett lehetőségével. Ez nem valamiféle kegy, amit a magyar állam gyakorol. Sokkal inkább mindannyiunk közös jogos öröksége: jog, amit őseink szereztek meg életük munkája és – nehéz időkben bizony – a vérük árán. Jog, amit keserves évtizedek, majdnem egy évszázad után adhatunk vissza Önöknek. Jog és lehetőség, ami Európában sokaknak jár, így a Horvátország határain kívül élő horvátoknak is megadatik a horvát államhoz való természetes kötődésüknek az állampolgárság megszerzésével történő kinyilvánítása.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Önök, horvátországi magyarok, a horvát polgártársaikkal együtt megnyertek egy háborút. Kívánom Önöknek, nyerjék meg a békét is.
Ezt pedig csak akkor lehet, ha sem lélekben, sem lélekszámban nem fogyatkozunk, hanem gyarapodunk. A XXI. század elején, a következő évtizedekre nézve ez a legnagyobb feladat ami a Kárpát-medence minden magyar közössége, így a horvátországi magyarok előtt is áll. Legyőzni magunkban a kétkedést, a reménytelenséget és kishitűséget, a jogos aggodalmakból mozgósító életerőt és energiát kovácsolni magunknak, vállalni a megszülető életet és a szüleink által ránk hagyományozott legnagyobb kincsünket, a magyar nyelvet. Tudatosítani gyermekeinkben, hogy csak akkor lehetnek igazán jó polgárai bármely országnak, ha hűséges tagjai maradnak a magyar nemzetnek, ez a legtöbb amit tehetünk. Kedves Barátaink, ez az, ami mindannyiunknak hatalmában áll, amit mindenki megtehet, amivel magyarként a legbiztosabban erősíthetjük önmagunkat, családunkat, nemzetünket.
Szeretném, ha tudnák, ezen törekvéseikben mindig számíthatnak Magyarországra, a felelős magyar emberekre. Mindig számíthatnak a Fidesz közösségére is, amely a kezdetektől Önökkel együtt küzd ugyanazokért a célokért: a magyarság megmaradásáért, szabadságáért, boldogulásáért. Szeretném, ha tudnák, ismerjük a sorsukat, gondjaikat, küzdelmeiket – és erőnkhöz mérten segítjük küldetésük sikeres teljesítését.
Isten segítsen bennünket legyen velünk, amint az előző húsz esztendőben is velünk volt.
Sajtószolgálat
2013. április 6.