Archívum

Archívum - 2013. január 4.


A Szent István-emlékév hivatalos megnyitója

„Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a Te pillanatod, műved kivitelének végzetszerűen kijelölt időszaka… Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül meg van a Te pillanatod, melyet nem szabad elmulasztani.”

Tisztelt Miniszter úr! Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Ünneplő Közösség!

Márai Sándor gondolata ezen a helyen különös értelmet nyer. Azon helyek egyikén állunk, ahol közös történelmünk legfontosabb története, az államalapítás elkezdődött. Egy évezredet jöttünk ünnepelni. Ezer esztendőt, amelyet a magyar nemzet és vele ez a királyi város, Alba Regia, Székesfehérvár bejárt.

A szent királynak az jutott osztályrészül, hogy ebből a földdarabból, az egész nemzet számára hazát rendezzen be, amelyben mindenki megtalálhatja, felépítheti a maga otthonát. Az volt a feladata, az volt – Márai szavaival – a műve, hogy államot szervezzen. Államot, amely szolgálja a hazát, amely szolgálja polgárait. Megteremti számukra a békés élet, a gyarapodás kereteit: jogot és rendet szab számukra és érvényre is juttatja azt. Megvédi őket a belső és a külső támadásoktól, stabil gazdaságot és értékálló pénzt teremt.

Szent István az európai nemzetek akkoriban formálódó családjának részévé tette a magyarságot. Olyan családtaggá, aki saját jogán része a családnak: minden tekintetben megáll a saját lábán. Képes megvédeni magát, képes megvédeni a saját érdekeit. Ugyanakkor mindenkivel kész és képes együttműködni a közös jó, a kölcsönös érdek és a kölcsönös tisztelet jegyében. Mindenkitől hajlandó megtanulni mindazt, ami szép és jó, ami szükséges a továbblépéshez.

40 esztendő, két emberöltő jutott uralkodása idejére – ez kétszer annyi, mint a rendszerváltoztatás óta eltelt. Egyszer és mindenkorra megváltoztatta a nemzetet, megváltoztatta Magyarországot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mű, a Szent István által megalapított magyar állam teljesítette küldetését. Itt, a Kárpát-medencében, azon a helyen, ahol korábban a népvándorlás vihara gyorsan felemelkedő és szétbomló birodalmakat rakott össze és rombolt szét néhány esztendő leforgása alatt, a magyarság egy évezrede él. Öröksége olyan erős volt, hogy az ide hosszabb-rövidebb ideig betört hódítók eltakarodása után ismét vissza lehetett térni a szent király által kijelölt régi útra. Természetesen nem az út korábbi szakaszára és nem úgy, ahogy korábban jártunk az úton. De ugyanazokat a célokat, ugyanazokat az irányokat követve.

A mű azóta sem készült el teljesen, mert maga az élet alakítja: az azóta eltelt ezer esztendő történelmének árapályai, az azóta élt 40 nemzedék élete mind hozzárakta a magáét. A mi életünk is.

Tisztelt Fehérváriak!

Az Önök városa együtt élt az országgal, mindig fontos szerepet játszva együtt emelkedett és süllyedt, együtt boldogult vele. Volt az ország szíve, fényes koronázó város, törvénylátóhely, és a magyar királyok nyughelye – Európa minden országában ismert, nevezetes város. Ha el akarjuk képzelni, hogyan is nézhetne ki, ha elmarad az oszmán hódítás, a Westminsterre, vagy a Wavelre kell gondolnunk. Volt az első vonalban álló kulcsfontosságú végvár, melynek birtoklásától egy egész országrész sorsa függött. Volt – és ma is az! – nevezetes helyőrség, amelyben a haza legjobb katonái készültek szolgálatukra. De mindenekelőtt az élet színtere volt: a nagy újrakezdéseké és a csendes hétköznapoké, amelyekben 40 nemzedék pergette napjait – iskolába járt, majd gyermeket nevelt, dolgozott és alkotott, szeretett és gondoskodott szeretteiről.

Minden nemzedéknek saját feladat, saját mű jutott: voltak generációk, amelyek hatalmas templomokat, fényes épületeket, a tisztes ipar szülte jólétről árulkodó házsorokat építhettek itt, Fehérváron is.

Másoknak sokkal nehezebb élet jutott: körömszakadtig harcoltak a városért. Védték a falakat, amíg erejükből tellett és végül az otthonukért harcolva adták oda az életüket. Székesfehérvár honvéd város: Jellasics 1254 katonáját és utánpótlásának nagy részét az itt élő polgárok népfelkelése fogta el. Ugyanarról a térről indulnak küldetésükre a fehérvári honvédek egy évszázada: a Doberdóra, a Kárpátokba, és napjainkban Afganisztán vagy Koszovó hegyei közé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nekünk mű gyanánt, egy újrakezdés, egy rendkívül nehéz, alkotóerőnket, kitartásunkat és hazaszeretetüket végsőkig próbára tevő újrakezdés jutott.

Márai írja: „A magyar mérsékelt, tartózkodó, ezeréves veszélyösztönnel szemléli a világ jelenségeit, ezer éve ugyanazok a történelmi erővonalak metszik a magyarság életvonalait. A magyar nem kegyetlen: történelmi sorsa méltányosságra és óvatosságra tanította. Ezer éven át egy kis nép, mely nagy hatalmak állandó viharzónájában él, megtanulja, hogy egyetlen kötelessége van önmagával és a világgal szemben: megmaradni. Túlzással, igazságtalansággal, méltánytalansággal, vad indulatokkal, kegyetlenséggel lehet hódítani; megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet.”

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, az írófejedelem szavai a mi küldetésünkre is érvényesek. Csak így lehet élni, megmaradni, újrakezdeni, szövetséget kötni és együtt dolgozni, építeni és alkotni: méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel. A jog és a törvényesség szolgálatával, az igazsággal és a valósággal történő őszinte szembenézéssel, a szükséges változások megfontolt végrehajtásával.

Magyarország megújításának idejét éljük. Hatalmas munkán vagyunk túl a parlamentben és az államélet számtalan területén. Megújultak az életünket szabályozó törvények az alaptörvénytől a sarkalatos törvényeken át a büntető törvénykönyvig. Megújult a közigazgatás, szilárd és stabil az államháztartás helyzete. Bátran hozzákezdtünk a rendszerváltoztatás hordalékának eltakarításához. Lassan megérkeznek első eredményeink: napról napra erősödik az ország. Ez akkor is igaz, ha ennek jeleit most még kevesen tapasztalják a mindennapjainkban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hatalmas munkát végeztünk, és hatalmas munka áll előttünk. A mű, ami a mi nemzedékünk feladata, még nem készült el. Nem él könnyű időket az ország, és nem él könnyű időket Székesfehérvár.

Ne feledjük, az elmúlt 1000 esztendő alatt nehéz időkben mindig ugyanaz segített felülkerekedni a bajokon, és ugyanaz segített megtalálni a legreménytelenebb helyzetekben is a kivezető utakat: a hit abban, hogy érdemes megtennünk önmagunkért, családunkért, a reánk bízottakért és a hazáért, amit kell. Ebből a hitből aztán sok minden következik. Mindenekelőtt elkötelezett, a realitásokkal számot vető, kitartó munka. Ne legyen senkinek kétsége: kemény munkával mostani feladatainkat is meg fogjuk oldani, újra boldogulni fogunk.

Ha végigtekintünk Fehérvár életén, ma is sok olyan dolgot találhatunk, ami az egész ország számára példaként szolgál és maga is hozzájárul a nemzet előrejutásához. Kitűnő embereket, példamutató családokat, nagyszerű közösségeket, sikeres vállalkozókat, keményen dolgozó munkásokat, a közösségért hazájukat elkötelezetten szolgáló honvédeket és köztisztviselőket, a köz sok más alkalmazottját, akik működtetik ennek a városnak az életét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez az idő az alkotás ideje. A nekünk rendelt mű, a nekünk kijelölt feladat elvégzésének ideje. Az az idő, ami Szent István művének folytatásából nekünk jutott. Azt kívánom mindannyiunknak, tehessük meg mindazt, ami a sikerhez szükséges. Használjuk fel a nekünk rendelt időt. Legyünk méltóak magunk is a szent király művére, amelynek mi is örökösei, részesei, munkásai vagyunk.

Sajtószolgálat

2013. január 4.