Kövér László: a munkának van itt az ideje
A napról napra építkező, kemény és elkötelezett munkának van itt az ideje az ország és az emberek életében. Ebben a közös vállalkozásban pedig mindenki számít, és mindenkire szükség van.
Az Országgyűlés elnöke szerdán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrány felújított és kibővített gimnáziumának átadásán megtartott beszédében hangsúlyozta: keményen kell dolgozni azért, hogy "rátérhessünk a fejlődés útjára, újra közösen alkothassunk, pótolhassuk elmaradásunkat, és leróhassuk adósságainkat, amellyel ez a nemzet a vidék Magyarországának tartozik."
Ebben a közös vállalkozásban mindenkire szükség van, mindenkinek az élete fontos és számít. "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen ember élete is elvesszen" - fogalmazott Kövér László.
Az Országgyűlés elnöke beszédében kifejtette: "nagy a zaj" életünk mindennapjaiban, egymás után jönnek a hírek a nemzetközi pénzügyi válság új fordulatairól, amelyek alapjaiban változtatják meg az ország gazdasági helyzetét, írják át a terveket, és határozzák meg a sebességet.
Nehéz dolog pénz nélkül felsőoktatást, honvédelmet, egészségügyet fenntartani, és többet kénytelen az ország adósságszolgálatra fizetni, mint amennyit költeni tud az oktatásra - folytatta Kövér László. A politikus szerint azonban ez a nap is bizonyítja, hogy a dolgok megváltozhatnak, ha mindenki elvégzi a rá bízott munkát, és kihasználja a lehetőségeit.
Magyarország egyetlen problémáját sem lehet az oktatási rendszeren keresztül megoldani, ugyanakkor egyetlen probléma megoldása sem képzelhető el az oktatási rendszer nélkül - húzta alá Kövér László. A házelnök beszédében a jövő sorsfordító intézményrendszerének nevezte az iskolát, a tanulás fontosságáról szólva pedig hangsúlyozta: a boldoguláshoz vezető út csak ezen keresztül vezethet.
A magyar állam kötelessége és jól felfogott érdeke segíteni minden polgárát annak érdekében, hogy minden ember a lehető legtöbbet hozza ki életéből - zárta szavait az Országgyűlés elnöke.
Az 520 gyermeket oktató ibrányi intézmény 327 millió forintos beruházással, 90 százalékos uniós támogatással egy aulával és négy új tanteremmel bővült, emellett felújították a vizesblokkokat is. A fejlesztéshez szükséges tízszázalékos önerőt a megyei önkormányzat adta.
Forrás: MTI

Sajtószolgálat
2011. december 14.